Gazdaság

650 milliárdért épülnek autóutak a határig

Számos beruházás befejezését ígéri az infrastruktúrafejlesztő a következő néhány évre.

„Minden hazai autópálya eléri a határt a ciklus végére”, írja a Magyar Nemzet a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatására hivatkozva, amely szerint 2022-re a jelenlegi hat autópálya-kapcsolat helyett kilenc áll majd a közlekedők rendelkezésére. Ez alatt összesen 240,5 kilométernyi gyorsforgalmi utat fejlesztenek összesen 650 milliárd forintért. A kormánypárti lap a következő beruházásokat sorolja:

  • Berettyóújfalutól a román határig 2020-ra ér el az M4-es gyorsforgalmi út, a 26,5 kilométeres 2×2 sávos szakasz 83 milliárd forintból készül el,
  • 2021 elejéig megvalósul a 48-as út burkolatcseréje Debrecentől a nyírábrányi átkelőig, 26,5 kilométeren 13,1 milliárd forintért,
  • az M3-as leágazásaként épül az M30-as Miskolctól Tornyosnémeti felé a szlovák határig, a csaknem 60 kilométeres szakasz kilométerenként hárommilliárd forintért készül el 2021 második felére,
  • Körmendtől az osztrák határig 61,7 milliárd forintért épül az M8-as autópályává fejleszthető 2×1 sávos gyorsforgalmi szakasza 28,9 kilométeren,
  • az M85-ös Csorna-Sopron szakaszát jövő év végétől használhatják az autósok, az út 2×2 sávon, 50 kilométeren kb. 153 milliárd forintból készül el, Soprontól Fertőrákosig pedig egy 6,4 km-es szakasz épül 17,8 milliárd forintért,
  • egy éven belül elkészül az M1-es Pozsony felé tartó leágazása, az M15-ös húszmilliárd forintért,
  • egy év múlva átadják a forgalomnak a 91,2 millió euróból épült, 600 méter hosszú komáromi Duna-hidat,
  • még idén elkészülhet az M70-es Letenye és Tornyiszentmiklós közti bővítése, a 2×1 sávos út autópályává építése 10 kilométeren 16,7 milliárd forintot emészt fel,
  • az M6-os építését jövőre Bólytól folytatják a horvát határ felé, a 20,5 kilométeres szakaszt 72 milliárdért építik.

(Fotó: MTI / Varga György)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik