Gazdaság

Öt év alatt 70 százalékkal nőtt több tucat parlamenti képviselő fizetése

Miközben az országos átlagos bruttó bér 2014-től mostanáig 54,9 százalékkal emelkedett, több képviselő fizetése ugyanezen időszak alatt, a mostani emelést is figyelembe véve 70-77 százalékkal nőtt – írta meg az mfor.hu.

A lap szerint iyen nagyarányú bérrobbanás nagyjából 30 képviselőt érint a parlamenti adatlapok alapján. Pontos létszámot jelenleg azért is nehéz mondani, mert Kövér László több ellenzéki képviselőt is fizetés-megvonással szankcionált.

Százezrekre büntette Kövér az akciózó ellenzéki politikusokat
Súlyos bírságot szabott ki több képviselőre is a házelnök.
  • A legjobban kereső házelnök, Kövér László fizetése 2,4 millió forintról 2,67 millióra emelkedett.
  • A frakcióvezetők fizetése is megközelíti a havi bruttó 2 millió forintot: a februári 1,78 millió után 1,979 szerepel a bérlapon.
  • A legkevesebbet kereső országgyűlési képviselők bére súrolja az 1 millió forintot, 891 ezer forintos bruttójuk 989 700 forintra emelkedett. Esetükben rendkívül csalóka a kép: egyéb betöltött tisztségükért, a kormánytagként vállalt szerepükért szintén juttatásban részesülnek. A miniszteri javadalmazás 1,8 millióról majdnem havi 2 millió forintra emelkedett márciustól.

A javadalmazás ellenére több képviselő semmilyen országgyűlési aktivitást nem mutatott. 47 képviselő neve mellett szerepel a nulla érték a felszólalásoknál és az önálló indítványoknál egyaránt. Közülük: 2 jobbikos, 2 KDNP-s és 43 fideszes honatyát találni.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik