Belföld
Budapest, 2018. december 12.
A Parlament alsóházi terme az Országgyûlés plenáris ülése után 2018. december 12-én.
MTI/Illyés Tibor

Százezrekre büntette Kövér az akciózó ellenzéki politikusokat

Vaskor Máté
Vaskor Máté

újságíró. 2018. 12. 13. 13:53

Korábban a témában:

Bangóné Borbély Ildikó, Kunhalmi Ágnes, Szabó Sándor, Tordai Bence, Tóth Bertalan, Varju László és Harangozó Tamás 400-600 ezer forintos pénzbüntetést kapott Kövér László házelnöktől a hétfői akciójuk miatt, közölték az MSZP, a DK, az LMP, és a Párbeszéd közös sajtótájékoztatóján, amiről a hvg.hu tudósított.

Az MSZP-s Harangozó Tamás azt kifogásolta, hogy az igazságügyi bizottság a hétfői ülés előtt nagyon későn értesítette őket a kezdésről: egy perccel az esemény hivatalos kezdete után. Szerinte a Fidesz jogszabályellenesen döntött úgy, hogy az indítványokról nem külön-külön kell döntenie a parlamentnek.

Budapest, 2018. december 12.
Ellenzéki képviselők tiltakoznak a munka törvénykönyvének módosításáról tartott szavazás közben az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. december 12-én. Az előterjesztést 130 igen szavazattal, 52 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta az Országgyűlés.
MTI/Soós Lajos
Törvényt szegett a parlament vagy a botrány ellenére minden rendben volt?
Az ellenzék igyekezett megakadályozni, hogy elfogadják a rabszolgatörvényt, ezért azt is feláldozták, hogy leszavazzanak kétharmados törvényeket. Jogszerű, ami a parlamentben történt?

A DK-s Vadai Ágnes arról beszélt, kezdeményezi a házbizottságnál, hogy adjanak iránymutatást a paragrafusok értelmezésére. Árulják el például, hogy mit jelent a túl sok napirendi kiegészítő javaslat.

Az LMP-s Ungár Péter jelezte: a kormánypártok szerintük is a saját kényük-kedvük szerint alakítják a házszabályt, ezért nagyon várják Kövér László házelnök válaszait Vadai Ágnes írásbeli kérdéseire.

A független Szél Bernadett úgy látja, ezen a héten szintet lépett az önkényes ülésvezetés a parlamentben.

A parlament és az utca itt összeér, ezt nem tudják kezelni, ezért osztogat Kövér is zsigerből büntetéseket

– mondta.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.