Gazdaság

Aszály van az országban, méregdrága lesz az élelmiszer

Hét közepétől ugyan esős időt jelez a meteorológia, de ez a csapadék legföljebb a katasztrófa elhárításra lesz elegendő. A gazdák már egy átlagos termésnek is örülnének – erről ír a Népszava cikkében.

Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) tiszteletbeli elnöke a lapnak elmondta: a Nyugat-Dunántúl, az Alpok-alja kivételével az egész országban aszály van. A legszárazabb régiókban mintegy 150 milliméternyi csapadék hiányzik, ami már a talajvízkészletét is érinti, és nincs vízutánpótlás.

Előfordult, hogy az átlagos hektáronkénti 5-5,5 tonnás búza termés helyett 1,5-1,6 tonnát, kukoricából pedig az átlagos 7-8 tonna helyett 3-4 tonnát takarítottak be

– jegyezte meg Vancsura József. Ha nem lehet legalább részben pótolni a hiányzó csapadékot, a több szántóföldi növény esetében is gyenge termésre lehet számítani. A szabadföldi zöldség háromnegyedét, a gyümölcsösöknek viszont csak a 25 százalékát öntözik, már a tavalyi kevésbé súlyos aszály miatt is például a gyökérfélék, a burgonya alaposan megdrágult.

A cikk szerint a már most is drága zöldség, gyümölcs ára valószínűleg nem lesz sokkal alacsonyabb a primőr szezonnál. Ráadásul ha a takarmánynövényekből, kenyérgabonákból is gyenge termést takarítanak majd be a termelők, az a húsok, húskészítmények drágulását is jelentik, és a kenyér még többe kerül.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik