Bő egy hét alatt legalább az ötszörösére duzzadt a Magyar Suzuki Zrt.-nél létrehozott új szakszervezet taglétszáma – tudta meg a 24.hu László Zoltántól, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnökétől. (Az esztergomi gyárban létrehozott szakszervezet a Vasasnak a helyi alapszervezeteként alakult meg.) Február 7-én 42-en alapították meg az érdekvédelmi szervezetet, és a cég drasztikus lépése – másnap az amúgy munkajogi védettsége élvező alapszervezeti vezetőt azonnali hatállyal kirúgták – ahelyett, hogy elbizonytalanította volna a munkásokat, még elszántabbá tette őket.
Így már eléri a cégnél alkalmazottak durván egytizedét.
A Suzuki láthatóan erőfeszítéseket tesz, hogy harmadszor is megfojtsa a formálódó alkalmazotti csoportosulást, szervezkedést.
Hiába értesítette a Vasas és az új szakszervezet a cég vezetését a szakszervezet megalakításáról, és kért időpontot arra, hogy üljenek le egy megbeszélésre a felek, a cégtől nem érkezett válasz – mondta László. A Vasas vezetése pár napon belül dönt arról, hogy milyen további lépésekre szánja el magát, a cég elzárkózó magatartását nem akarják annyiban hagyni.
A szakszervezeti vezetők szerint szabálytalanul kirúgott alapszervezeti titkár alighanem munkaügyi perre megy a céggel. Ez nem befolyásolja azt, hogy – mivel megválasztották – ő az alapszervezet vezetője, ilyen minőségében pedig be is mehet a céghez, nem korlátozhatják a belépését az üzem területére.
Két helyettesét László szerint nem fenyegették meg, nem is távolították el. Ugyan több munkás is beszámolt a Vasasnak, hogy – ahogyan a Mérce megírta – feletteseik közül voltak, akik azzal próbálták elbizonytalanítani a felbátorodó alkalmazottakat, hogy kilátásba helyezték, aki belép a szakszervezetbe, az mehet isten hírével, László szerint nincs félnivalójuk a dolgozóknak.
Kiemelt kép: Szerelők egy személygépkocsi karosszériáját szerelik össze a Suzuki esztergomi gyárában. MTI Fotó: Kovács Tamás