Gazdaság

1,8 milliárd forintért bérelne szakorvosokat a Hetényi Géza Kórház

Kardiológust, érsebészt, sebészeti ügyeletes szakorvost és mellkassebészt is közbeszerzéssel keres a szolnoki kórház. Már most is nagyon sok bérelt szakorvos.

Komoly szakemberhiányra utal, hogy 1 milliárd 865 millió forintért keres külsősöket a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet a következő négy évre közbeszerzési eljárás keretében. Kiszervezéshez, vállalkozók megfizetéséhez általában akkor folyamodik egy költségvetési intézmény, amikor saját állománya valamilyen okból nem tudja ellátni az adódó feladatokat.

A szolnoki kórház tízrészes közbeszerzésében a következő feladatok ellátására keresnek vállalkozókat:

A kórház felügyeletét gyakorló Állami Egészségügyi Eszközkezelő Központtól (ÁEEK) még október 25-én kérdeztük meg, miért van szükség a külsős megbízásokra és hány alkalmazottként foglalkoztatott orvos tudná ellátni a kiszervezett feladatokat, kérdéseinket azonban válasz nélkül hagyták.

Most is rengeteg a külsős

Szerettük volna megtudni, hogy a szolnoki kórház pontosan hány külsős orvost, pszichológust, gyógytornászt – tehát külsős közreműködőt – foglalkoztat, mekkora összeget költenek a vállalkozókra és milyen szakterületeken jellemző leginkább, hogy a piacról vásárolnak munkaerőt, ezért közérdekű adatigényléssel fordultunk az intézményhez. Válaszuk szerint a 2018. január 1. és november 15. közötti időszakra vonatkozóan összesen 101 érvényben lévő, külsős szerződésük volt, ebből tíz haladta meg az évi ötmillió forintos értékhatárt, tizenegy pedig a közbeszerzési értékhatárt (a listát itt találja pdf-ben).

Hogy pontosan melyik szakterületeken a legtöbb a külsős szakember, azt nem lehet megállapítani, ugyanis több szerződésnél csak az általános, szakorvosi tevékenység tárgyat adták meg. Amit így is látni lehet, hogy a 101 külsős megbízásból

  • 16 urológiai ellátásra,
  • 12 sebészeti tevékenységre (egy daganatsebészeti, kettő kézsebészeti készenléti feladatokra)
  • 9 a gyermekeket érintő tevékenységekre (4 mozgó szakorvosi szolgáltatás, 1 csecsemő- és gyermekgyógyász, 2 gyermeksebészeti, 1 gyermekneurológiai, 1 gyermekpszichiátriai ellátás),
  • 8 neurológus szakorvosi ügyeleti tevékenység nyújtására,
  • 5 triázs feladatok ellátására vonatkozik.

A legtöbbet, évi 970 millió forintot a COR-A Egészségügyi Zrt.-nek fizetnek intervenciós kardiológiai feladatok ellátásáért, azonban az árban benne van, hogy a szerződés lejártakor a munkaállomás a kórház tulajdonába kerül. Évente 445 millió forintot kap az Avas Egészségügyi Centrum Kft. DSA (angiológiai) szolgáltatásokért, amit évi 104 millió forintos megbízási díjjal a Mamma Diagnosztikai Zrt. követ, amely komplex mammográfiás szolgáltatásokat nyújt. Mindhárom szerződést közbeszerzési eljárásban kötötték meg.

A Magyar Államkincstár friss adatai szerint a Hetényi Géza Kórház az ország legeladósodottabb egészségügyi intézményei közé tartozik: kifizetetlen számláinak összege a tavaly októberi 2,284 milliárd forintról novemberre már 2,357 milliárd forintra nőttek.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, az állami adósságrendezés keretében beharangozott 55 milliárd forintos keretnek csak alig több mint felét adta a kormány közvetlenül a tartozások kifizetésére, 24 milliárdot azon kórházak között osztanák szét, amelyek tavaly óta bizonyíthatóan tettek az eladósodás elkerüléséért.

Kiderült, melyik kórházakat bünteti meg a kormány
A Honvéd és a Péterfy Kórházat is az út szélén hagyták.

Állami pénzért nincs orvos

Nem a szolnoki az első kórház, amelyik a versenyszféra szolgáltatásait veszi igénybe:

  • A ceglédi kórház 1,2 milliárd forintért szervezte ki tevékenyége egy részét.
  • Budapest egyik legnagyobb kórháza, a Péterfy Kórház-Rendelőintézet Országos Traumatológiai Intézet közbeszerzéssel bízta meg a korábban építőipari vállalkozásként működő Wigwam Bau Kft.-t aneszteziológiához kapcsolódó feladatok ellátásával. Az egyik kórházi szakasszisztens tulajdonában lévő céggel egymilliárd forintos keretszerződét kötöttek.
  • 2010 óta egy privát vállalkozás üzemelteti a Bajcsy-Zsilinszky Kórház patológiai osztályát, amelyet az intézmény teljesen ki akart szervezni: a teljeskörű kórbonctani, szövettani és cytológiai szolgáltatások ellátása mellett a vizsgálatokhoz szükséges összes anyag, vegyszer, szakmai és egyéb fogyóanyag beszerzését, raktározását is külső vállalkozásra akarták bízni. Közbeszerzési eljárásuk sikertelenül zárult, mert az 1,7 milliárd forintos fedezeti összeg sem volt elegendő.

A kórházak külsős, szakorvosi megbízásai olyanok, mintha az iskolák nem alkalmazottként, hanem vállalkozóként foglakoztatnák a tanárokat, akik így nem a közalkalmazotti bértábla, hanem egyéni díjszabásuk szerint kapnának fizetést.

Az állami és a magánegészségügy hosszú évek óta mélyen összefonódott, ennek ellenére Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője többször is a magán- és az állami ellátás szétválasztásának fontosságáról beszélt. Korábban éppen ezért szerettük volna megtudni a tárcától, hogy mi az álláspontjuk a kórházak külsős szerződéseiről, amikor az intézmények állami pénzen bíznak meg külsős vállalkozásokat alapfeladataik ellátásával. A válasz erre nem igazán tért ki, mindössze azt hangsúlyozta, hogy a kormány szerint az egészségügy nem üzlet, ezért ellenzi a fizetős ellátás beemelését a közegészségügybe. Az Emmi válasza emellett azt rögzítette:

Nem fenntartható, hogy állami finanszírozású intézményekben, állami pénzből vásárolt eszközökkel és állami alkalmazásban álló dolgozókkal tartsanak fenn magánpraxisokat.

Kiemelt kép:  Bugány János /MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik