Közélet

Nem kérhetnek pénzt a kórházak a beteg gyereke mellett bent maradó szülőtől

Több visszaélést, jogsértést is feltárt az alapvető jogok biztosa a kórházi kezelésre szoruló beteg gyereküket kísérő szülők benntartózkodásával összefüggésben. A jelentés főbb pontjai szerint a gyermek mellett tartózkodás, a szülő és gyermeke közötti folyamatos kapcsolattartás joga főszabályként nem köthető orvosi engedélyhez, kivéve azokat a rendkívüli helyzeteket, amikor a kórházban tartózkodás mindenki esetében kizárt. Ilyen lehet például a járványveszély.

A biztos hangsúlyozta, hogy a szülői benntartózkodással megvalósuló folyamatos kapcsolattartást térítésmentesen kell biztosítani abban az esetben is, ha az érintett szülő nem kíván igénybe venni térítési díj megfizetéséhez kötött, magasabb szintű szolgáltatást (pl. ágyhasználat a felnőtt részére, külön szoba).

Önmagában a gyermekkel való benntartózkodást nem lehet díjfizetéshez kötni.

A térítésmentes szülői elhelyezés körülményeire (komfortfokozatára) vonatkozó minimumszabály hiánya azonban épp e jogosultság érvényesülését gátolja. Ennek következtében megtörténhet az, hogy a szülő a gyermek ágya melletti széken ül, a látogatók számára az épületben máshol rendelkezésre álló, osztályon kívüli mosdót használja.

A biztos megállapította, hogy ellentétes a törvényi rendelkezésekkel, ha a kórházi házirendekben engedélyhez, térítési díj fizetéséhez kötik a szülők benntartózkodását a gyermekük mellett. Az ilyen rendelkezés sérti a jogállamiság elvét, és nem egyeztethető össze a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogával sem.

A jelentés rögzíti, hogy az egyenlő bánásmód követelményét sérti az apák és más férfi hozzátartozók teljes vagy részleges kizárása a kórházi benntartózkodás lehetőségéből.

Hasonlóképpen visszásságot okoz, ha a kórház a saját dolgozói számára az egyébként minden más szülő számára térítésköteles, magasabb szintű szolgáltatás körülményeit nyújtva, térítésmentes benntartózkodást biztosítja.

Az ombudsman a betegellátási feladaton túli, térítésért nyújtott szolgáltatásnyújtás kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy a kórház a térítésmentesség kivételeit nem határozhatja meg önkényesen, minden előnyben részesítésnek észszerű indokon kell alapulnia. A biztos szerint ilyen észszerű ok áll fenn a krónikus beteg gyermekek szülője esetében, mivel az ilyen gyermek elhúzódó betegsége önmagában is tartósan megterheli a családot, és a hosszabb időtartamú benntartózkodás esetén fizetendő jelentős összegű térítési díj anyagilag is sok esetben nehezen lenne vállalható.

Kiemelt képünk illusztráció. MTI Fotó: Ujvári Sándor

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik