Gazdaság

Megállapodott az előválasztás részleteiről Karácsony és Puzsér

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke és Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt közös nyilatkozatot adtak ki csütörtök délelőtt, melyben közölték:

Puzsér Róbert előválasztási indulással kapcsolatos feltételei ezen a télen nem teljesíthetőek, ezért az előválasztást kétfordulóssá alakítják.

Az első fordulóban az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Magyar Szolidaritás Mozgalom választja ki jelöltjét, aki a júniusi második fordulóban mérkőzik meg a centrum jelöltjével. Júliustól pedig egyetlen ellenzéki jelölt néz majd szembe Tarlós Istvánnal.

Közös szándékunk egy olyan második forduló lebonyolítása, amelyet nem egy vagy több párt, hanem egy pártoktól független szervezet rendez, ahol egyetlen személyes adat sem kerül semmilyen párt adatbázisába, ahol online és személyes szavazásra egyaránt van lehetőség, és ahol legalább ötvenezer budapesti állampolgár véleménynyilvánítása ad kétségbevonhatatlan legitimitást Tarlós István kihívójának

– írták.

Hozzátették, céljuk egy olyan erős, program-alapú együttműködés kialakítása a leendő főpolgármester mögött, amely Budapest működőképességét és fejlődését egyaránt biztosítja.

Az előválasztást olyan politikai innovációnak, olyan demokratikus intézménynek és olyan közösségformáló aktusnak tekintjük, amelynél többet békés eszközökkel nem tehetünk az illiberális újfeudalizmussal szemben változást akaró többség főpolgármester-jelöltjének megválasztása érdekében

– fogalmaztak.

Puzsér Róbert: Nincs több jelölt, csak Tarlós és én
Interjúnkban beszél legnagyobb erősségéről, az eliten kívüliségéről, arról, miért jár autóval, miközben sétáló városról álmodik, miért lesújtó a véleménye Karácsony Gergelyről és azt mondja: beláthatatlan távolságra van Gyurcsánytól és Orbántól egyaránt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik