Gazdaság

Figyelem, változás a katában

Az egyes adótörvények uniós kötelezettségekhez kapcsolódó, valamint egyes törvények adóigazgatási tárgyú módosításáról szóló törvény a kihirdetését követő naptól, 2018. november 24-étől módosította a főállású kisadózó (kata) fogalmára vonatkozó szabályokat, posztolta az adóhatóság pénteken a holnapján.

Addig az  volt a szabály a katatörvény alapján, hogy

  • nem tekinthető főállásúnak a kisadózó, ha a tárgyhónap egészében a nemzeti köznevelésről szóló törvény, valamint a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény szerinti közép- vagy felsőfokú oktatási intézményben, az Európai Gazdasági Térség tagállamában vagy Svájcban közép- vagy felsőoktatási intézményben nappali rendszerű oktatás keretében folytat tanulmányokat, vagy az előzőekben nem említett államokban folytat ez előbbieknek megfelelő tanulmányokat.

Az újdonság az, hogy

  • A fenti tanulmányokat folytató másodállású kisadózónak számít 25. életéve betöltéséig akkor is, ha tanulmányait szünetelteti.

Ebből következően, ha egy kisadózó magánszemély a nemzeti felsőoktatásról szóló felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatos hallgatója és szünetelteti hallgatói jogviszonyát, akkor a magánszemély 25. életéve betöltéséig a hallgatói jogviszony szünetelésének ideje alatt – feltéve, hogy az említett a körülmények a tárgyhónap egészében fennállnak – a kisadózó vállalkozásnak havi 25 ezer forint tételes adót kell fizetnie a kisadózó után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik