Gazdaság

Innen tudhatod, hogy jól sikerült az állásinterjú

Akadnak árulkodó jelek, amelyekből sejthetjük, hogy miénk az állás.

Nagyon nehéz megmondani egyből, hogy mennyi esélyünk maradt egy állásinterjút követően, de azért van pár olyan jel, amely után nem kell annyira izgulnunk. Próbáljunk olvasni a reakciókból és mozdulatokból, hogy kevesebbet stresszeljünk, és ne nézzük percenként a telefont vagy nyissuk meg az emailjeinket! Nézzük a leendő főnökünk testbeszédét, hogy mennyire lelkesen bólogat a válaszoknál, hogy unottan üli végig a beszélgetést vagy folyamatosan mosolyog! Ezek mind-mind pozitív visszajelzések.

Szóba kerül, hogy mi mennyire szeretnénk az állást

Alapvetően természetes, hogy olyan állásra jelentkezünk, amelyet szeretnénk, de mindenképpen jó előjel, ha az interjún a benyomásainkról érdeklődnek. A Balancecareers szerint ráadásul ha a munkáltató nem gondolkozik a felvételen, nem fog fáradni azzal, hogy a konkurenciáról érdeklődjön.

Így készüljön az állásinterjúra
HR szakembereket kérdeztünk, hogy mire érdemes figyelni egy interjú során.

Szinte a kezünkben érezhetjük a szerződést akkor is, ha az interjún feltűnően el akarják nekünk adni az irodát vagy a munkát. Amennyiben a pozíció vagy a vállalat előnyeiről minél több szó esik, van esélyünk.

A nevünkben a siker

A szakértők azt mondják, hogy ha többször a nevünkön szólítanak az interjún, akkor máris elképzeltek bennünket a pozícióban és a munkakörnyezetben. A másik pozitívum, hogy ilyenkor mélyebb kapcsolatot teremt velünk a kolléga, a közös munkát vizionálja.

Hosszúra nyúlik az interjú

Az aztán nem szerencsés, ha öt perc után csukják ránk az ajtót: minél hosszabb a beszélgetés, annál inkább hátradőlhetünk. „Nem mindenkinek akad plusz ideje, főleg ha az éppen az ebédidőből vesz el. Ez annak a jele, hogy megfelelőnek gondolnak az állásra, és közelebbről is meg akarnak ismerni” – nyilatkozta az egyik szaklap tanácsadója.

Ugyanez a helyzet, mikor egy kicsit elszakadunk az interjún a formális köröktől. Az már szuper, ha annyira egy hullámhosszra kerülünk a lehetséges kollégákkal, hogy nem csak az üzletről vagy a feladatról esik szó, hanem érintjük a hétköznapi témákat is.

Azonnali visszajelzés

Sok oldal említi, hogy ne féljünk egy emlékeztető emailt írni az állásinterjú után, hogy örültünk a találkozásnak, és várjuk a visszajelzést! Amennyiben szinte rögtön érkezik a válasz, abszolút reménykedhetünk egy második találkozásban vagy egy ajánlatban.

Az se utolsó jel, ha névjegyet kapunk, és elkérik tőlünk az összes elérhetőségünket. Akit nem akarunk keresni, attól nem szeretnénk telefonszámot kapni.

Túra az irodában

Fontos, hogy koncentráljunk a részletekre, hogy mennyire érezni a biztos folytatást az interjún. Nagyon biztató, ha nem általánosságban beszélnek nekünk az állásról, hanem egyből nekünk szegezik a feladatokat, hogy mi mit fogunk majd a munkaidő alatt elvégezni. Ugyanígy szimpatikus, ha körbevezetnek minket az irodában, bemutatnak pár kollégának. Nem csak a tapasztalatunk fontos, hanem az is, hogy mennyire passzolunk a környezethez, és egy interjún általában kíváncsiak erre a vállalatok.

Szponzorált tartalom

A cikk a Coca-Cola HBC Magyarország  #énjövőm programja támogatásával készült.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik