Gazdaság

A szemétkáosz előhozta a híres magyar kreativitást

Előre szólt az önkormányzat, hogy felesleges kivinni a kukákat, bizonytalan ideig nem üríti ki azokat senki, többen mégis – „a remény hal meg utoljára” logikájával – kirakták a szemetüket hétfő és kedd reggelre azokon a településeken, ahol felfüggesztette a szemétszállítást a Zöld Híd Nonprofit Kft. – számolt be róla az Abcúg.hu helyszíni riportjában (szerző: Neuberger Eszter).

A szállítás ugye végül tényleg elmaradt, Fóton és Szendehelyen pedig gondolkodóba estek az emberek, mit csináljanak a nyakukon maradó szeméttel. És előjött a híres magyar kreativitás.

  • Volt, aki az iskolába vitte, mondván: onnan még tudomása szerint elszállítják,
  • volt, aki a lányára akarta bízni, hordja át majd egy másik településre, a saját otthonába, ahol nem állt le a hulladékgazdálkodás.

A társasházak lakói pedig megpróbálták lecsökkenteni szeméttermelésüket, és a komposztálás is felmerült megoldásként.

Voltak, akik megelőlegezték, ha sokáig szemétszállítás nélkül marad a környék, a Fót melletti Gödöllői-dombság erdeiben fog landolni a lakossági szemét.

Ami még érdekes volt, hogy

a Zöld Hidat senki nem hibáztatta, úgy látszik átjött, hogy ők finanszírozási gondok miatt álltak le a szolgáltatással, és a központi gazdálkodással van a baj.

Ha kíváncsi bővebben is, mit gondoltak a helybéliek, és milyen érdekes ötleteik merültek fel a szemétkérdés megoldására, kattintson.

A legfrissebb hír szeméttémában:

Katasztrófavédelem: Szerdától elviszik a szemetet
Rendelkezésre állnak a szükséges források.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik