Gazdaság

Szemétügy: A veszteséges kukaholding mindenkit magával ránthat

Az LMP szerint véget kell vetni a fideszes vezetés alatt álló „kukaholding”, vagyis a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. ámokfutásának, megfelelő finanszírozással kell működőképessé tenni a szemétszállítás rendszerét, amibe

a településeknek ismét beleszólást kell biztosítani.

Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettes keddi budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: Orbán Viktor és kormánya láthatóan nem tudja megoldani azt a feladatot, hogy „ne álljon a lakásunk előtt a szemét”. Sérelmezte, hogy 116 településen került veszélybe a hulladék rendszeres elszállítása.

Az ellenzéki politikus, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának elnöke

  • a problémákat a szektor 2011-es államosítására vezette vissza, amikor
  • „betiltották” a nem állami közszolgáltatók működését,
  • a rezsicsökkentés miatt befagyasztották a díjakat,
  • miközben a szolgáltatókat újabb adókkal, költségekkel sújtották.

A társaságok jó része emiatt alulfinanszírozottá vált, majd csődközeli helyzetbe került, ráadásul a díjbeszedés is a „kukaholdinghoz” került, amely gyakran késve és kevesebbet oszt vissza számukra, miközben saját vezetői milliós fizetéseket kapnak, mutatott rá.

Schmuck Erzsébet lehetetlen helyzetnek nevezte, hogy a katasztrófavédelem száll be a szemétszállításba, és feltette a kérdést:

A kényszerűen odaszervezett kéményseprők, a méltatlanul alulfizetett tűzoltók vagy az árvízvédelmi szakemberek hivatottak-e pótolni a hulladékgazdálkodás lepusztított rendszerét?

A politikus szerint a veszteséges holding „mindenkit magával ránthat”.

Amúgy a szemétszállítással előreláthatólag még hetekig lehet gond:

A hatóságok tétlenek, még két héten át az utcán gyűlhet a szemét
A kukaholding és a katasztrófavédők is hallgatnak, mint a sír.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik