Gazdaság

2,5 milliárdért költöznek XXI. századi körülmények közé a Nemzeti Ménesbirtok tehenei

Az ország mintagazdaságának szánják a 2016-ban megszerzett Mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtokot, amelyet két hete Lázár János felügyel kormánybiztosként.

A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt.-t a magyar állam 2016 végén vásárolta vissza 2,1 milliárd forintért, 2017 január 1.-től Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. néven működik. A birtok összterülete 9862 hektár, amiből szántóterület 8067 hektár, a dolgozói létszám 520-550 fő.

A tangazdaságban ezúttal egy 2,5 milliárd forintos fejlesztést indítanak el, a közbeszerzési hirdetmény szerint ekkora összegért vállalta a biatorbágyi Bosmark Mezőgazdasági Termelést és Kereskedelmet Szervező Kft., hogy megépíti a két istállót és a két tejházat. A tehenek épületeinek bruttó alapterülete  12792,27 négyzetméter lesz. A szerződés eredetileg becsült értéke 2,3 milliárd forint volt.

A dokumentáció szerint 1100 tehénre alakítják a dupla boxos, fejőrobotos technológiát. Ez annyit tesz, hogy a dupla boxokban, a boxok között elhelyezkedő ipari robotkar végi a tehenek fejését, mindkét irányban, oldalsó fejőkehely felhelyezésével. A gazdaságban GPS-alapú ivarzásmegfigyelő és egyedi tehénazonosító rendszer is lesz.

Lázár János egykori kancelláriaminiszter, jelenlegi ménesbirtokügyi miniszteri biztos a Hír TV-nek úgy nyilatkozott: öt éven belül Magyarország, tíz éven belül Európa mintagazdaságává fejlesztené a ménesbirtokot, erre idén 15 milliárd forint áll rendelkezésükre.

rákay philip, szijjártó péter (rákay philip, szijjártó péter)
Hatmilliárdos állami segítséget kapott a cég, amelynek igazgatóságában Rákay Philip ül
A korábbi zenei műsorvezető leigazolásának nagyon jó oka volt, most megtudhatja Ön is!

Kép: Tehenek a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. szarvasmarha telepén, Mezőhegyes határában 2016. november 22-én. MTI / Rosta Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik