Gazdaság

Eddig 20 millió ment el a NAV próbavásárlásaira

A pénz sokszorosan megtérül, több mint félmilliárdos bírságot szabtak ki.

A Népszavának a nyári balatoni próbavásárlásokról egy étterem tulajdonosa azt mondta, az ellenőrök többször ettek kimondottan drága ételeket, tízezrekbe kerülő ebédekkel tesztelték, végül nála mindent rendben találtak. Egy balatoni büfésnek ugyanakkor egy 200 forintos palacsinta lett a veszte, azt a nagy tömegben a diáklány nem ütötte be, hiába mondta neki ezerszer, hogy

itt még levegőt sem vesz senki nyugta nélkül.

Durva drágulás a Balatonnál
A strandbelépőknél és a különböző étkezőhelyeken is jelentős drágulással szembesülhet idén kedvenc tóparti helyén. Némelyik emelés kifosztással ér fel.
.

 

A lap hiába kérdezte a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV), hogy mennyit költöttek egy-egy próbavásárlásra az éttermekben. Erről nincs összesítésük, így utólag az sem deríthető ki, került-e hatezer forintos bélszín terítékre a munkaebéden.

A NAV ügyviteli rendszerében a jegyzőkönyvekben felvezetett számlák nincsenek részletezve, erre vonatkozóan a NAV nyilvántartást nem vezet.

A hivatal szerint az adóforintok sokszorosan megtérültek.

A kiszabott mulasztási bírság összege 2016-ban 32-szerese, tavaly 27-szerese, 2018. első félévében 29-szerese volt a próbavásárlásra költött pénznek. 2016-ban 34 ezer próbavásárlásra 39,4 milliót költöttek és 1,3 milliárdos bírságot szabtak ki. 2017-ben 34 ezer ellenőrzésre 41,9 milliót áldoztak és összesen 1,1 milliárddal szankcionálták a mulasztó vállalkozókat.

2018 első hat hónapjában 25 ezer ellenőrzést tartottak, 19,7 milliót költöttek, és ahogy korábban, az esetek 25 százalékában szabtak ki bírságot, összesen 574 milliót. A Népszava ez alapján kiszámolta, hogy átlagosan kevesebb mint 800 forint jutott egy-egy vásárlásra.

Mint megírtuk, a NAV alaposan belehúzott a próbavásárlásokba. Lecsapott már budapesti Mikulásra, de volt olyan ellenőre is, aki végbélvizsgálatot kért magának, míg társa az adóforintok behajtása érdekében a bőrét vitte vásárra, próbavásárlóként tetováltatott.

masszázs (masszázs, wellness)
Aranyéletet akar? Legyen ellenőr!
Fodrászhoz, kozmetikushoz járhat, wellness szalonban kényeztetheti magát. És mindezt a köz pénzén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik