Gazdaság

Így néz ki Matolcsyék unortodox 8-asa

Túl sok a véletlen a Matolcsy György által irányított jegybank környékén üldöztetett 8-as szám körül.

Augusztus elején újraaszfaltozták az utcát Magyar Nemzeti Bank (MNB) épületénél, és felfestették a parkolóhelyeket. Csak épp az a 8-as maradt ki a 13-ason túl, amelyről korábban már kiderült, hogy

  • bár a jegybank székhelyének címéből nem lehet kiradírozni, azért az épület faláról levetette az MNB vezetése,
  • és nem tanácsos a dolgozóknak nyolcoldalas elnöki felkészítő anyagokat sem összeállítaniuk.

Amikor a parkolóhelyekről furcsa módon hiányzó 8-as számról augusztus közepén, vagyis a felfestések után egy-két héttel később hírt adtunk, a jegybank kikérte magának a cikket, azzal védekezett, hogy a „burkolatfestési munkák” folyamatban vannak.

Amikor pár nappal ezelőtt sem volt még ott a 8-as, és rákérdeztünk a munka vontatott voltára, ígérték, hogy a hónap végéig ott lesz a szám.

Nézzék, így sikerült, a 2018. augusztus 31-én reggel készített fotón látszik:

Az MNB parkolóján. Az ott vajon egy furcsa 8-as vagy inkább egy elforgatott végtelenjel? A kép 2018. 08. 31-én készült. Fotó: Baksa Roland/24.hu.

Vannak, akik szerint ez jobban hasonlít egy kilencven fokkal elforgatott végtelenjelre, mint egy nyolcasra. Mindenki döntse el maga.

Mindenesetre külön pikánssá teszi a történetet, hogy ma reggel arról tudtunk beszámolni, egy másik épület lakcímnyilvántartás szerinti, illetve postázási címe évtizedekig Ybl Miklós tér 8. volt, aztán jöttek a jegybanki alapítványok, és valahogy megváltozott a cím Döbrentei utca 2.-re. Csak épp az irodaház melletti, négyszintel lakóháztömb címe emberemlékezet óta Döbrentei utca 2-4., vagyis fennáll az az abnormális helyzet, hogy két épület címében is benne van a Döbrentei utca 2.

A jegybank és alapítványai cikkünk után küldött reakciójukban hangsúlyozzák, „semmilyen fóbiának és számmisztikának nincs köze az MNB és az alapítványok munkájához.”

Eluralkodott a 8-as fóbia: a Matolcsy-alapítványok otthonáról is eltűnt a nyolcas
Az Ybl Miklós tér 8. Döbrentei utca 2.-vé változott: Magyar Nemzeti Bank, jegybanki alapítvány és önkormányzat egyaránt hallgat arról, ki kezdeményezte a váratlan változást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik