Gazdaság

4,4 százalékkal nőtt a magyar GDP

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,6, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint 4,4 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Eszerint tovább gyorsult a gazdasági növekedés az első negyedévi és a tavalyi negyedik negyedévi egyformán 4,4 százalékos ütem után. Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,9 százalékkal bővült a bruttó hazai termék volumene a második negyedévben.

A növekedéshez a legtöbb nemzetgazdasági ág hozzájárult, legnagyobb mértékben a piaci alapú szolgáltatások. Szőkéné Boros Zsuzsanna, a KSH főosztályvezetője az adatok ismertetésekor kiemelte: a piaci alapú szolgáltatások a szállítás kivételével jól teljesítettek, az iparon belül pedig főként a feldolgozóipar teljesítménye nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A második negyedévben a mezőgazdaság is hozzájárult az éves növekedéshez, míg az első negyedévben az ágazat teljesítménye gyengébb volt az egy évvel korábbinál – tette hozzá. Az idei első fél évben a GDP a nyers adatok alapján 4,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A második negyedévi GDP részletes adatait szeptember 5-én közli második becslése alapján a KSH.

Fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik