Gazdaság

Ezért választotta a BMW Debrecent

Debrecen infrastruktúrája, logisztikai kapcsolatai és a BMW meglévő beszállítói hálózatának elhelyezkedése miatt ideális helyszín az autógyártó csoport gyártókapacitásának bővítésére - derült ki a cég keddi közleményéből.
Kapcsolódó cikkek

A környék szakképzett munkaereje szintén jelentős előny volt a helyszín kiválasztáskor. Az ezer új gyári munkahely mellett számos új munkalehetőség lesz a beszállítóknál és egyéb szolgáltatóknál – írták.A tájékoztatás szerint a beruházás értéke meghaladja majd az egymilliárd eurót, az új üzemben akár évi 150 ezer járműt gyárthatnak majd.

Harald Krüger, a BMW Group igazgatótanácsának elnöke kiemelte, a BMW Group új gyáregységének létrehozása segíti majd a cég globális növekedését, és erősíti pozícióját Európában, egyensúlyt teremtve így az ázsiai, amerikai és az európai kontinens gyártóbázisai között.

Európa a BMW gyártóhálózatának legnagyobb szereplője. 2018-ban több mint 1 milliárd eurós befektetéssel fejlesztik a cég németországi gyárait, hogy azokat felkészítsék az elektromos járművek gyártására

– emelte ki a vállalat első embere.

Oliver Zipse, a BMW Group Igazgatótanácsának gyártásért felelős vezetője hangsúlyozta, a jövőben a BMW Group minden európai üzeme képes lesz elektromos és hagyományos meghajtású modellek előállítására.

Hendrik Schmidt/dpa-Zentralbild/dpa/AFP/Europress

A debreceni gyáregység képes lesz ugyanazon a soron hagyományos robbanómotorral és elektromotorral ellátott járművek előállítására – tette hozzá.

A közlemény szerint Európa a BMW Group legfontosabb piaca, ahol 2017-ben 1,1 millió autót adott el, a vállalat értékesítésének 45 százalékát.     A BMW Group 2018 június végéig a kontinens számos országában növelte eladásait, amelyek meghaladták az 560 ezer darabot, 1,2 százalékos növekedést mutatva 2017 hasonló időszakához képest.

A BMW Group 2004-óta van jelen Magyarországon saját képviseleti irodával. A vállalat évek óta kiváló kapcsolatot ápol azzal a magyar beszállítói körrel, amelytől tavaly 1,4 milliárd euró értékben szerzett be különböző alkatrészeket és rendelt szolgáltatásokat.

Kiemelt kép: Anton Raharjo/NurPhoto/AFP/Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik