Gazdaság

BMW-gyár épül Debrecenben

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be.

Gyárat épít a BMW német autógyártó vállalat Debrecenben – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A tárcavezető elmondta: a város melletti 400 hektáros területen a legmodernebb autóipari gyártási technológiákkal, egy gyártósoron állítanak elő hagyományos és elektromos meghajtású autókat. A gyár kapacitása évente 150 ezer autó gyártására elegendő – közölte. Szijjártó Péter hangsúlyozta: a beruházás értéke meghaladja az egymilliárd eurót, és már az elején több mint ezer munkahely jön létre.

A Portfolio májusi cikke szerint Magyarország mellett Románia és Szlovákia is versenyben volt a BMW új, kelet-európai üzeméért.A szlovák pénzügyminiszter sejtelmesen célozgatott arra, hogy akár Szlovákiában építhet üzemet egy ismert autógyártó, szlovák lapok szerint a BMW-ről van szó, 2012-ben Románia merült fel befutóként.

A globális autópiac növekedése, és ezen belül a BMW modelljei iránti kereslet emelkedése valóban szükségessé teszi új üzemek nyitását, ezért is épít autógyárat például Mexikóban vagy Oroszországban, a lengyel-orosz határhoz közeli Kalinyingrádban, és bővít Kínában a BMW. A német autógyártó 14 országban 30 gyártó- és összeszerelőüzemet működtet, ezeknek a fele Európában található.

Cikkünket frissítjük.

Kiemelt kép:  Sebastian Willnow/dpa-Zentralbild/dpa/AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik