Gazdaság

Rábólintott az MNB Mészáros újabb bevásárlására

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) július 16-án jóváhagyta az Opus Global, valamint a Konzum Befektetési Alapkezelő és annak két tőkealapja, a Konzum PE Magántőkealap és a Repro I. Magántőkealap 4iG Nyrt. részvényeire tett kötelező nyilvános vételi ajánlatát – tették közzé a BÉT honlapján az érdekelt társaságok.

Az összehangoltan eljáró ajánlattevők a 4iG Nyrt. 1 millió 880 ezer darab, 1000 forint névértékű törzsrészvényét részvényenként 2942 forintért – az ajánlat benyújtását megelőző 180 nap forgalommal súlyozott tőzsdei átlagárán – kívánják megvásárolni, a tranzakció lebonyolításával az MKB Bankot bízták meg. Az ajánlati időszak július 19-től augusztus 21-ig tart, a felajánlott részvényeket az Opus Global Nyrt. szerzi meg.

A cégek június 6-án jelentették be vásárlási szándékukat.

A 4iG több komoly informatikai vállalkozást tömörítő, 400 főt foglalkoztató cégcsoport, tavaly 16,9 milliárdos forgalmat realizált, de az elmúlt két üzleti évében veszteséges volt. A cég érintett volt a Microsoft hatalmas korrupciós botrányában is. A cégben pár hétig volt vezérigazgató az a Sagyibó Viktor, aki 2012 és 2016 között a Microsoft kormányzati üzletági igazgatója volt. Éppen a botrány miatt menesztették. Később Sagyibó a Miniszterelnökségen lehetett miniszteri biztos.

A botrány komolyabban nem rázta meg a 4iG életét, sőt, mint azt az elmúlt hónapokban tapasztalni lehetett, az árfolyam még szárnyalt is.

Irgalmatlan szívatás lett a Microsoft és magyar partnerei szakításából
A szoftvervállalatnál annyira berágtak, hogy még a magas szintű NER-kapcsolatok sem számítottak: egy 20 milliárdos tender közepén zárták ki a magyar partnercéget a Microsoft-üzletből.

Kiemelt kép: MTI/Komka Péter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik