Gazdaság
Budapest, 2017. szeptember 20.
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke beszédet mond a Budapesti Értéktõzsde (BÉT) középvállalatok növekedésérõl tartott rendezvényén 2017. szeptember 20-án.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére terjeszkedik a bankszektorban

Horváth Csaba László
Horváth Csaba László

újságíró. 2018. 07. 13. 12:19

Eladta az MKB Bankban meglévő tulajdonrészét az MKB Bank Zrt. vezérigazgatója. Balog Ádám az állami hírügynökséggel pénteken közölte, hogy a tulajdonában lévő Promid Invest Zrt. a Bankonzult Finance Zrt.-ben meglévő 32,7 százalékos tulajdonrészét – amely az MKB Zrt.-ben közvetetten 10,76 százalékos tulajdonrészt jelentett – értékesítette a Szemerey Tamás tulajdonában álló BanKonzult Pénzügyi és Gazdasági Tanácsadó Kft. részére.

A vételár üzleti titok. Mind az MKB Bank Zrt.-ben történt korábbi tulajdonszerzése, mind a tulajdonrész mostani értékesítése egy tervezett folyamat két összefüggő eleme volt – írta Balog, aki teljes mértékben hitelből vásárolta meg korábban a tulajdonrészét.

Szemerey Tamás egyébként nem más, mint Matolcsy György jegybankelnök egyik unokatestvére. A Magyar Nemzeti Bank elnökének ugyanis saját bevallása szerint legalább száz unokatestvére van.

Az MKB honlapján közzétett adatok szerint: 45 százalékos tulajdoni hányaddal legnagyobb részvényes a Metis Magántőkealap, ami Mészáros Lőrinc milliárdos felcsúti gázszerelő érdekeltsége. Tulajdonos még – 32,9 százalékkal – a Blue Robin Investments S.C.A. és 15 százalékkal az MKB Bank Munkavállalói Részvénytulajdonosi Program Szervezet követi, 4 százalékkal a RKOFIN Befektetési és Vagyonkezelő Kft., és 3,1 százalékkal a Pantherinae Pénzügyi Zrt. részesedik.

Utóbbi résztulajdonnal kapcsolatban a Bankonzult Kft. az állami hírügynökséggel azt közölte, hogy a Bankonzult Finance Zrt. az MKB Bankban történő aktív szerepvállalásának növelése érdekében megállapodott a Pantherinae Pénzügyi Zrt. 3,1 százalékos tulajdont képvislő  MKB-részvényeinek megvásárlásáról.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Bielik István / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.