Gazdaság

A kormány napelemekkel csökkentené az áram árát

Magyarország energiafüggőségének, mintegy 30 százalékos nettó áramimportjának csökkentése a fő célja a kormányzati agrár napenergia-programnak, de a naperőművek terjedése a remények szerint az áramárak csökkentéséhez is hozzájárulhat – mondta Bartal Tamás, a Miniszterelnökség kabinet ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára a Portfoliónak.

A napelemek telepítése során egy új módszert is alkalmaznának: egy termőföldön egyszerre lehetne mezőgazdasági művelést és napenergia-termelést folytatni. Ez az úgynevezett agrofotovoltaikus hasznosítási módszer, amely azt jelenti, hogy a napelemek körülbelül öt méter magas lábakon állnak, alattuk pedig aktív növénytermesztés és legeltetés folytatható.

Bár ebben az esetben az árnyékoló és egyéb hatások miatt a mezőgazdasági termelés hatékonysága 5-20 százalékkal elmarad a szokásostól, azonban a megtermelt energia összességében 60 százalékkal javította a terület megtérülési mutatóit.

A konstrukció állami támogatási lábáról a kormány tárgyalásokat folytat az Európai Unióval, annak érdekében, hogy egy olyan csomagot lehessen összeállítani, ami a beruházásokat igazán jól megtérülővé teheti.

Egy ilyen, legalább fél megawattos naperőmű létrehozása mintegy 200-220 millió forintos beruházás, amihez jó 20 százalékos önerő is szükséges. A finanszírozást megkönnyítendő folyamatban van egy, a programhoz kapcsolódó kedvezményes hitelprogram kidolgozása is.

A koordinációt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara végzi, vagyis a NAK felel azért is, hogy a programban valóban csak a gazdák vehessenek részt. A naperőművek által megtermelt áram kötelező átvételét garantálják, az elosztó társaságok pedig biztosítják ezen naperőművek áramhálózatra való csatlakozásának díjmentes kiépítését is 3000 méterig. Az erőművek ingyenes csatlakoztatásához 8 milliárd forintos keretet jelöltek ki költségvetési forrásból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik