Demján Sándor, a született vállalkozó

A gazdaságtörténelem kegyetlenül gyorsan felejt. Lehet bárki kora legnagyobb, leggazdagabb vállalkozója, ha nevéből nem csinál márkát, hamar elfeledik még akkor is, ha hagyatéka évszázadokig megmarad. Demján Sándorra, az elmúlt fél évszázad kétséget kizáróan emblematikus magyar üzletemberére is ez a sors vár, hacsak nem őrzi majd nevét a hatalmas vagyonára alapuló alapítvány vagy múzeum.

Nincs Demján-keserű vagy Demján-cukorka, ami századon át viselhetné a nevét, de még csak Demján Holding sem, ami ideig-óráig őrizné az emlékét. Osztozik azoknak a nagy ingatlanfejlesztőknek a sorsában, akikről már mit sem tudunk, holott az általuk létrehozott épületek között éljük le az életünket.

Demján gazdasági életművé kőben, acélban, betonban, téglában áll. Nemcsak ezért maradandó, hanem azért is, mert igazából ebben volt sikeres. Az üzletközpontok embere volt a szocializmusban és a kapitalizmusban is – a Skálától a Pólus Centeren át a WestEndig.

Ő nem az az üzletember volt, aki kitalált valami forradalmian újat és azt sikerre vitte, viszont vérében volt, hogy mire van szükség, miből lehet üzletet csinálni. Ha a vállalkozni igének tökéletes alanyt kellene keresnünk, akkor ő lenne az.

Élete során vállalkozott ő sok mindenre, de a kereskedelmi ingatlanokkal ért el igazi sikereket. Üzleti mindenevő volt ugyan, hiszen az orosz lottótól kezdve az erőművön és a borászaton át az internetes bizniszig szinte mindenbe belekóstolt, de időről időre kiderült, hogy az ingatlanfejlesztés az, ahol nemcsak megérzi, hogy mibe érdemes fektetni, hanem meg is tudja csinálni azt.

Őstehetség volt az üzletben, a szó szoros értelemben abban, hiszen a szocializmus áfész-világában nagyon fiatalon előre tört, és 30 évesen már a szövetkezeti közös vállalat, a Skála-Coop vezetését bízták rá. A Skála-Coop a maga korában kereskedelmi módszereivel, reklámjával, ingatlanfejlesztésével még mai szemmel nézve is nagyon innovatív volt a létező szocializmus keretei között. Demján nem talált fel semmit, de elérte, hogy alkalmazhasson piacszerű megoldásokat a nem létező piacon. Ő lett a magyar kereskedelem fenegyereke, stílszerűen Skála-kópéja. Itt lett belőle A DEMJÁN, itt és a Magyar Hitelbank élén töltött négy alatt vált nagyban gondolkodó vezetővé, itt alakította ki azt a csapatot, üzleti-baráti kört és kapcsolatrendszert, ami aztán a rendszerváltás hajnalán alkalmassá tette őt arra, hogy a kínálkozó lehetőségeket már rögtön nagypályás üzletemberként lovagolja meg.

Pedig hazafi volt – Demján Sándor emlékére

75 éves korában elhunyt az ország egyik legsikeresebb üzletembere. Tamás Ervin nekrológja.

Született üzleti tehetsége mellett ez a szerencsés gazdaságtörténeti helyzet tette őt szinte azonnal nagyvállalkozóvá. A rendszerváltás után ő nem tégláról téglára építette fel a birodalmát, nem a garázsbizniszből nőtte ki magát milliárdossá, hanem már azonnal nagy üzletekben gondolkodott. Ő addigra már letett annyit az asztalra, hogy magyar származású amerikai milliárdosok vele közösen fektessék be pénzüket Magyarországon és aztán a környező országokban is.

A Skála-korszak utáni leglátványosabb és leginnovatívabb üzleti korszaka a 90-es évekre tehető. Ekkor is azt találta meg, mire lesz igény rövidesen: minőségi irodákra és üzletközpontokra. Itt sem kellett neki felfedezni a lyukat a csőben, egyszerűen meg kellett honosítani azt, ami máshol már működött. Befektetőtársaival megvolt ehhez a pénze, tapasztalata, helyismerete és kapcsolatrendszere. Így épült meg az első luxus irodaház, a Bank Center a Szabadság téren, és az amerikai mallok kereskedelmi szisztémáját meghonosító Pólus Center Budapest szélén. Aztán pedig jöttek a társaik sorban. Ezek között a legfontosabbá a Nyugati pályaudvar mellett felhúzott Westend City Center vált, mert ezzel alakította ki Demján és befektetőtársai cége, a TriGránit azt a modellt, amit aztán Szlovákiába és Lengyelországba is sikerrel exportált. A szimpla városszéli plazák helyett olyan integrált közlekedési-kereskedelmi ingatlanfejlesztéseket valósított meg, amivel pályaudvarok, közlekedési csomópontok, leromlott területek revitalizálására kínált megoldást.

A Magyarországon kipróbált modellt külföldön tökéletesítette, így a lengyel vagy szlovák fejlesztései nagyobb hatást gyakoroltak a városképre, mint a budapestiek. A WestEnd-beruházás valójában mindeddig befejezetlen maradt, és a városképi szempontból igazán fontos része már Demján halála után valósulhat meg. A hajdan a világkiállításra szánt területen, a Petőfi és Lágymányosi híd között létrejött épületek nem sokban emlékeztetnek Demján egykor beharangozott terveire, hiszen végül egy modern, de városképi szempontból unalmas irodanegyed valósult meg itt. Ezek végében áll ugyanakkor az az épület, amely a mézeskalácsház Nemzeti Színház szomszédságában leginkább alkalmas a Demján-emlékmű szerepére. Az állammal kötött speciális és sokat támadott beruházásként létrejött Művészetek Palotája mellett még az etyeki Korda Sándor Filmstúdió az, amely hosszú időn át megőrizheti Demján Sándor üzleti tevékenységének emlékét, még ha a nevét el is felejti addigra az utókor.

Halálával a rendszerváltás utáni első magyar nagyvállalkozó generáció legtöbbre jutott tagja távozott. Annak a generációnak, amely még a szocializmusban elért sikerei, pozíciói és kapcsolatai révén kétségtelenül nagy előnnyel indult a rendszerváltás után, de közülük Demján Sándornak volt a legnagyobb üzleti tehetsége arra, hogy éljen azokkal a lehetőségekkel, amelyeket az új kapitalizmus kínált.

Tóth Levente

Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd / MTI