Gazdaság

Még a választások előtt megkapják negyedéves jutalmukat a NAV dolgozói

Ömilliárdos jutalomkeretet oszthatnak szét a NAV dolgozói között. Szokatlanul hamar.

A szokásosnál körülbelül egy hónappal korábban, még az április 8-ai országgyűlési választások előtt megkapják a negyedéves jutalmat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkavállalói – tudta meg a 24.hu. Információink szerint az 5 milliárd forintos jutalomkeretet papíron már elosztották, a legfelsőbb vezetés asztalán van a döntés, a pénz pedig két héten belül a dolgozóknál lehet.

Hasonlóra emberemlékezet óta nem volt példa forrásaink szerint. Az első negyedéves eredmények összegzésével általában április közepére végeznek, a prémiumot pedig április végén, május elején szokták megkapni a dolgozók. Arról nem találtunk nyilvános adatot, hogy a negyedéves összegzés idén egyáltalán elkészült-e. A hivatal honlapja szerint a személyi állomány 2017-ben 21 320 fő volt.

Az mfor.hu írta meg, hogy idén összesen akár 20 milliárd forint plusz is ütheti a NAV-osok markát, ha a nemzetgazdasági miniszter által megállapított terv szerint szállítják a költségvetésnek az adóbevételeket. A miniszter a költségvetési törvényjavaslatban negyedéves időszakokra írt elő bevételi tervet, és minden teljesített időszakra 5 milliárd forint jutalom jár a NAV állományának. A portál szerint a bevételi tervek teljesítése valószínűleg nem jelent nagy kihívást: az adóbevételi előirányzatok a gazdasági növekedés és a gazdaság kifehéredése miatt a megszokottnál könnyebben elérhetők.

A negyedéves eredményekkel és az állomány jutalmazásával kapcsolatban megkerestük a NAV-ot, válaszukkal bővítjük cikkünket.

Kiemelt képünkön Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára 
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik