Gazdaság

Április közepéig kapják meg a nyugdíjasok a 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt

Vidéken is megkezdődött a nyugdíjasok 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványainak kézbesítése, a küldeményeket április közepéig minden érintett megkapja - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Korábban még úgy utasították a postásokat, hogy március végéig kell kihordani az utalványokat:

Utasították a postásokat: március végéig ki kell vinni az Erzsébet-utalványokat
Néhány hét szükséges ahhoz, hogy a posta kiküldje a 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványokat az érintetteknek – mondta Novák Katalin, család

Novák Katalin ismertette:

  • a küldemény 4 darab 2000 forintos és 2 darab 1000 forintos, élelmiszerre és meleg ételre beváltható utalványt tartalmaz,
  • érvényességük 2019 utolsó napján jár le,
  • a küldeményt az értesítéssel a kézbesítést követően 10 napig a postán is át lehet venni.

Az át nem vett utalványok a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságához kerülnek, innen lehet május 31-ig utólag igényelni az újbóli kézbesítést – mondta az államtitkár.

A kormány döntése értelmében minden, 2018. március 1-jén nyugellátásra, illetve a vonatkozó kormányrendeletben meghatározott más ellátásra jogosult 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt kap. A kabinet harmadik alkalommal küld Erzsébet-utalványt a 2,7 millió, Magyarországon élő nyugdíjasnak és nyugdíjszerű ellátásban részesülőnek, a kézbesítés ezúttal is megszokott és bevált rendszer szerint működik, hangsúlyozta Novák Katalin.

Megjegyezte, az utalványokkal a kormány az idősek munkában eltöltött évtizedeit ismeri el. Hozzátette: az erről szóló döntést az tette lehetővé, hogy magyar gazdaság növekedési pályára állt, a GDP növekedése tartósan 4 százalék feletti, a kivitel rekordot döntött tavaly, a foglalkoztatottság aránya és a bérek folyamatosan emelkednek.

Az államtitkár elmondta, az idősek több évtizedes munkában eltöltött idejét a kormány eddig is elismerte a nyugdíjak folyamatos emelésével, miként a gyermeket nevelők és a középkorúak százezreinek is segíteni kíván a többi közt rezsicsökkentésekkel.

Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője közölte, hogy az eddigi tapasztalatok szerint várhatóan a nyugdíjasok több mint 80 százaléka a kézbesítőtől veszi át az Erzsébet-utalványokat.

Mint korábban írtunk róla, ezúttal pluszpénzt is kapnak a postások a kihordásért:

Kiemelt kép: MTI / Mohai Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik