Gazdaság

Kiderült, hány édesanya diákhitelét engedték el

Orbán Viktor miniszterelnök tavaly májusban, a Családok Budapesti Világtalálkozóján jelentette be, hogy a háromgyermekes nők teljes diákhitel-tartozását elengedik 2018-tól.

Január elseje óta 30 nagycsaládos nő tartozása szűnt meg, mindannyian a Diákhitel1-et vették igénybe,

– közölte a Diákhitel Központ (DK) a 24.hu-val.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára tavaly októberben arról beszélt a köztévében, hogy a háromgyermekes nők könnyítése mellett az első gyermek születésénél három évre felfüggesztik a törlesztést, a második gyereknél pedig emellett a tartozás felét is elengedik, az intézkedések pedig akár százezer embert is érinthetnek. A DK közlése szerint a törlesztési kötelezettség szüneteltetésében 2018-ban összesen 6 282 Diákhitel1-es és 119 Diákhitel2-es ügyfél részesült.

Egy kisvárosnyi adós hitele dőlt be

2017-ben összesen 1940 Diákhitel1 és  209 Diákhitel2 ügyfélnek mondták fel szerződését a törlesztés elmaradása miatt. Ezzel a bedőlt diákhitelesek száma átlépte a 19 ezer főt: a meglévő Diákhitel1-es ügyfélkörből jelenleg 18 700, Diákhitel2-ek közül 370 adósnak van felmondott és eddig nem rendezett szerződése.

Ezzel együtt a DK szerint a diákhitelesek a jó adósok közé tartoznak: éves szinten csak az ügyfelek 8-10 százaléka nem törleszt időben és 2 százalák azok aránya, akikkel szerződést kell bontani.

Idén már cafeteriából is lehet törleszteni a Diákhitelt, a legkisebb törlesztéssel járó csapdahelyzetről bővebben itt írtunk.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik