Gazdaság

Árverezik a Magyarország Szépe felét, Hajdú Péter mossa kezeit

Elektronikus árverésen lehet licitálni a Magyarország Szépe Szépségipari Szolgáltató Kft. üzletrészének 50 százalékára, mégpedig egy másfél millió, illetve egy félmillió forint és járulékainak megfelelő adósság miatt. Ehhez a céghez kötődött korábban a Miss Hungary szépségverseny, és valaha Hajdú Péter celebtévés és felesége, Sarka Kata közös érdekeltségében állt. De úgy tűnik, egyiküknek sincs köze az adóssághoz. Mint ahogy a szépségversenyeket is mással menedzseli már Sarka Kata: a Miss World Hungary jogait a Nakama & Partners Kft. vásárolta meg, aminek Sarka és Rogán-Gaál Cecília a tulajdonosa. Ezt jelzi, hogy a Magyarország Szépsége Kft. üzletrészének árazása: a kikiáltási ár 2,65 millió forint, de ha nem lesz magasabb ajánlat, akkor akár a 927,5 ezer forintos minimumáron is el lehet vinni.

A Magyarország Szépe tulajdonosai: Hajdú-Sarka Kata, Dulai Zoltán, Lakatos Gyöngyvér, valamint a Frizbi Entertainment Kft. Ez utóbbi cégnek van tartozása, ezért rendelte el a bíróság a végrehajtási akciót. Az árverési hirdetményből annyi kiderül, hogy

az adósság kártérítés, illetve perköltség címén keletkezett,

a végrehajtást pedig Komár Erzsébet, illetve a kiskorú Komár Karolina kérte.

A Frizbi Entertainment Kft.-t korábban Hajdú Péter jól menő vállalkozásaként, milliárdos forgalmú műsorkészítő cégként tartották számon, amíg 2016 nyarán talányos tulajdonosváltás nem történt. A műsorvezető-producer kiszállt, a cég tulajdonosa pedig két menetben a frissen gründolt brit-ukrán GB-UA Entertainment Ltd. lett. A váltás ukrán ügyvezetőket is hozott, a céget az akkor 55 esztendős Valentyna Leinart, illetve a 79 éves Vilma Ferencivna Komari jegyezte, akik után azonban hiába indított hajtóvadászatot a Bors című bulvárlap, nem találta egyiküket sem a cégjegyzékben megadott ukrajnai címeken. A Frizbi eladását akkoriban a sajtóhírek összefüggésbe hozták bizonyos adóellenőrzési akcióval is.

Bár az egyik ügyvezetőt Komari néven jegyezték be, a Frizbi-tartozásnak, illetve a mostani árverésnek nincs köze a kalandos tulajdonváltáshoz – derült ki Hajdú Péter lapunknak adott válaszaiból. Komár László énekes volt neje pereskedett.

Komár Erzsébet indított pert ellenem és a korábbi cégem ellen, azért, mert Erzsébet azóta már elhunyt férje, Komár László a Frizbi című műsorban valótlan, illetve sértő kijelentéseket tett. Én a magam részéről a bíróság által megítélt összeget kifizettem. A volt cégem nevében nem tudok nyilatkozni.

– válaszolta az adósság keletkezését firtató kérdésre.

Arra utalt, hogy tulajdonosként több mint egy éve kiszállt a Frizbi Kft.-ből, sőt a cégközlönyben is megjelent a döntés, hogy a magyar cég beolvad a brit-ukrán tulajdonosába. A cégnyilvántartásban azonban ez nem látszik: nem törölték a Frizbi Kft.-t, az ügyvezető pedig változatlanul Hajdú Péter, legalábbis az Opten cégadatbázisa szerint.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Kérdésünkre azonban azt válaszolta Hajdú, hogy az ügylet nem hiúsult meg, és több mint egy éve nem ő a Frizbi Entertainment Kft. ügyvezetője. „A cég  jelenlegi tevékenységéről nincs információm” – közölte arra a kérdésre, hogy milyen tevékenységet folytat a cégeladás óta a Frizbi Kft., és a beharangozott közös műsorkészítéshez képest milyen együttműködés valósult meg a brit vevővel.

Azt is firtattuk, milyen eredményt hozott az adónyomozás. Kérdésünket azonban Hajdú pontosította: a Frizbi Entertainment Kft.-nek adóellenőrzése volt és nem adónyomozás folyt ellene. Az ellenőrzés még tart, de nem tud arról, hogy bármilyen probléma merült volna fel az ellenőrzés során.

Kiemelet képünkön egy résztvevő a Magyarország szépe szépségverseny válogatóján a Bálna Budapest rendezvényközpontban 2016. június 11-én
Fotó: Mohai Balázs / MTI 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik