Gazdaság

Tavaly brutálisan megnőtt a szupergazdagok száma

dagobert2 (pénz, gazdagság, luxus, )
dagobert2 (pénz, gazdagság, luxus, )

Tíz százalékkal nőtt tavaly azoknak száma a világon, akik legalább 50 millió dolláros (vagyis 12,6 milliárd forintos) vagyonnal rendelkeznek, közel 130 ezer főre – számol be a Bloomberg nyomán a Portfólió.

A vagyonosodás oka főleg a tőzsdék jó teljesítménye és Európa régóta várt gazdasági helyreállása volt, de a dollár gyengülése is közrejátszott a bőségben.

A Knight Frank LLP brókercég jelentéséből és a Wealth-X adataiból kiderül az is, hogy Ázsia megelőzte Európát, mint az a kontinens, ahol a második legtöbb szupergazdag él, az első helyet Észak-Amerika megőrizte.

Városokra bontva: New Yorkban él a legtöbb 50 millió dollár fölötti vagyonnal rendelkező személy, ezt követi London, majd San Francisco és Los Angeles.

Ebben a cikkünkben arról olvashat, hogy a magyar gazdagokról lényegében alig tudunk valamit a jövedelemeltitkolás és a hazai statisztikai módszerek gyengesége miatt, viszont akikről ilyenformán tudunk, azok vagyona jelentősen elmarad a világ leggazdagabb családjainak vagyonától:

Még a gazdagjaink sem elég gazdagok
Néhány száz szupergazdag család él Magyarországon, 300 millió forintosnál nagyobb jövedelemmel.
.

Kiemelt kép: James Edition

Ajánlott videó

Olvasói sztorik