Gazdaság

140 millió áfát csaltak el használt autókkal

A NAV gyanúja szerint 140 millió forint adót csalt el egy nyolc tatabányaiból álló, használt autókkal üzletelő bűnszervezet. Ügyüket vádemelési javaslattal adták át a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészségnek – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága hétfőn az MTI-vel.

Hideg-Göblyös Rita tájékoztatása szerint a gyanúsítottak eleve a bűncselekmények elkövetésére alapított magyar és cseh cégeken keresztül hozták az autókat Magyarországra. Az uniós vásárlást belföldi beszerzésként tüntették fel, költségszámlákkal nem rendelkeztek, de a fiktív ügylet áfáját levonták fizetendő adójukból, bevételeiket viszont nem vallották be.

A NAV nyomozói 27 helyszínen tartott akcióban számolták fel a bűnszervezetet, házkutatásokat tartottak, lefoglalták a könyvelési iratokat, hamis számlákat. A költségvetési kár megtérülésére 224 millió forint értékű ingatlant zároltak, gépkocsikat és készpénzt foglaltak le.

A bűnszervezetet vezető férfi jelenleg is előzetes letartóztatásban van, mivel szökésétől lehetett tartani. Lakásából nyolc hamis okmány került elő, ezekkel leplezte személyazonosságát, amikor a korábban más hatóság által kiszabott büntetés elől külföldre menekült és ott kivárta annak elévülését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik