Belföld

Halott MSZP-s polgármestert is vesztegetési ügybe cibál a kormánymédia

Botka László és Toller László is a célkeresztbe kerültek: egy áfacsalással vádolt férfi állítja, hogy 14 éve kenőpénzt kellett nekik adnia. Érdekes módon fideszes az ügyvédje.

Érthetetlennek írja le az Index, miért épp most állt elő egy terhelt múltú férfi azzal, hogy szatyorban vitte a milliókat Botka László mostani szegedi és a már elhunyt Toller László volt pécsi polgármester. Az egész egy kormánybarát szegedi lapból indult ki, majd a komplett propaganda átvette a történetet.

Egy F. Attila nevű férfi szerint ugyanis azzal jött elő, hogy a szocialista Botka és Toller 250 millió forintot kértek tőle zsebbe, hogy összejöjjön egy ingatlanügylet. A pécsi ingatlant aztán megszerezték, de nem lett belőle fejlesztés. F. állítja, egyszer 50 milliót ő vitt el nejlonszatyorban az Országház melletti Biarritz étterembe, egyikük sofőrje vitte el a pénzt.

F. Attila egy áfacsalásos ügy elsőrendű vádlottja, mindezt a bíróságon mondta el csütörtökön. Érdekes módon több kormányközeli médium a helyszínen várta, hogy rögzíthesse a vallomást. Botka azonnal hazugságot kiáltott és feljelentést ígért, Toller azonban 2010-ben meghalt, ő így nem reagálhatott a támadásra.

A lap feleleveníti a furcsaságokat: miért most jött elő F. egy 14 éves történettel, mi köze van az áfaügyének a pécsi ingatlanbizniszhez, hogy jön Botka egy pécsi ügyhöz. Toller sofőrjét is hiába mártotta be F., Toller 2006-os balesetében ő is elhunyt. Ezzel nincs vége, ugyanis a vesztegetési ügy azóta már simán elévült, így vádemelés nem lehet belőle, csak hangzatos propagandacikkek.

F. Attila és a Fidesz között is vannak kapcsolatok, ez érthetővé teszi az egész történetet. Ügyvédje Varga István egykori fideszes képviselő, aki 2012-ben gyerekek szülésére ösztönözte a nőket egy felszólalásban.

Varga azt mondta az Indexnek, hogy a múlt héten kezdte F.-et védeni, a múlt csütörtökön pedig nem tudott a védence vallomást tenni, azt hétfőn nyújtották be írásban. Magához a botkás-tolleres történethez nem mondott többet, mint ami a kormánysajtóban kering.

(Kiemelt kép: MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik