Gazdaság

Orbánék alatt adták a postának a választási értesítők kihordását

Egy postás olvasónknak tűnt fel, hogy idén nekik kell kihordaniuk a választási értesítőket is. Ráadásul pluszpénzt nem lengetett be nekik a cég ezért, ugyanúgy, ahogy az Erzsébet-utalványok kihordásáért sem kaptak már a tavalyi év végén.

Beintett a posta: idén nincs pluszpénz az Erzsébet-utalványok kihordásáért
Az állami cég mindezt azzal magyarázza, hogy más a kihordás ütemezése, mint tavaly.

Harminc éve van a szakmában, és úgy emlékezett rá, hogy az előző választás alkalmával, 2014-ben még nem a postásoknak kellett kihordaniuk a választási értesítőket. Kiderült azonban, hogy tévedett. De nem sokat.

Orbánék alatt adták a postának a megbízást

A választási eljárásról szóló törvény szerint a Nemzeti Választási Iroda értesítő megküldésével tájékoztatja azt a választópolgárt, aki legkésőbb a szavazás napját megelőző 58. napon a szavazóköri névjegyzékben szerepel. A Magyar Postától megtudtuk, hogy kézbesítőik 2014 óta hordják ki a választási értesítőket – a Nemzeti Választási Iroda megbízásából. Vagyis az Orbán-kormány alatt jutott a posta ehhez a megbízáshoz.

A posta válaszából az is kiderült, hogy ezt megelőzően a helyi választási iroda döntésén alapult, ki kézbesítette az értesítőket, de akkor is jelentős részét a postások vitték el a választópolgárokhoz. Úgy látszik, a mi postásunk körzetében nem így lehetett.

Kíváncsiak voltunk arra is, vajon milyen áron vállalta a posta a kézbesítést, volt-e kedvezmény. Azt írták, hogy a Magyar Posta Általános Szerződési Feltételeiben meghatározott díjon kézbesítik, egyedi díjkedvezményben nem részesül a Nemzeti Választási Iroda (NVI). A kedvezmény nélküli sávos díjszabást az NVI is megerősítette.

A választási értesítők kézbesítése február 12-én kezdődött és a jogszabályban meghatározott időpontig – azaz február 19-ig tartott. A Magyar Posta a feladatra felkészült, előretervezetten, ütemezetten viszik házhoz munkatársaink a küldeményeket, tették hozzá.

A posta nem cáfolta, hogy nincs ezért a munkáért pluszpénz a kézbesítőknek.

Mennyibe kerülhetett?

A választási iroda adatai szerint összesen 8 289 593 választásra jogosult személy van, közülük azonban 7 941 226-nak van magyarországi lakcíme. Hogy mennyibe kerülhetett a levelek feladása? A posta saját oldalán az általános szerződési feltételeket említi, hogy abban vannak a tömeges feladás kedvezményei, de ott nem találtuk meg az információt.

A sima levél egyébként 120 forintba kerül (nincs rá áfa), ha ennyiért vállalta volna a posta a szolgáltatást, akkor sem érte volna el az 1 milliárd forintot a feladás díja. Az NVI kérésünkre megküldte az időközben megérkezett számla végösszegét: 475 878 580 forint.

Kiemelt képünkön az április 8-ai országgyűlési választás értesítőit szortírozzák a Magyar Posta Teréz körúti hivatalában 2018. február 12-én
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik