Gazdaság

Kósáék módosítanának a nyugdíjas szövetkezetek szabályán

Módosítót adott be a szövetkezeti törvényhez Kósa Lajos (Fidesz), Dunai Mónika (Fidesz), Hadházy Sándor (Fidesz), Nyitrai Zsolt (Fidesz) és Dr. Gulyás Gergely (Fidesz). A törvényjavaslat címe: A szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvénynek a közérdekű nyugdíjas szövetkezet árbevételének tagok közötti felosztásával összefüggő módosításáról.

Lényege, hogy  a nyugdíjas szövetkezeteknél előírnák, hogy az éves nettó árbevételük legalább 85 százalékát osszák fel a tagok között személyes közreműködésük arányában.

Megnéztük, a jelenleg érvényben lévő szövetkezeti törvényben a nyugdíjas szövetkezeteknél nincs megkötés arra, hogy az árbevétel hány százalékát kellene felosztani a tagok között. Viszont az iskolaszövetkezeteknél eddig is szerepelt a 85 százalékos felosztási szabály.

A módosító javaslat indoklása szerint az európai szövetkezet (SCE) statútumáról szóló EK-rendelet kimondja, hogy az
SCE alapvető célja tagjai szükségleteinek kielégítése és/vagy azok gazdasági és/vagy szociális tevékenységeinek fejlesztése azáltal, hogy a szövetkezet tevékenységeinek a tagok kölcsönös javát kell szolgálnia oly módon, hogy valamennyi tag saját részvételének megfelelően
részesüljön az SCE tevékenységeiből. A szövetkezetekről szóló törvény azt jelenleg is tartalmazza, hogy a közérdekű nyugdíjas szövetkezet tagját megillető ellentételezés arányos kell hogy legyen a természetes személy tag személyes közreműködésének mértékével.

Így fogná munkára a kormány a nyugdíjasokat
A megszavazott törvény további kedvezményeket biztosít a nyugdíjas szövetkezeteknek, és biztosítékokat az idős dolgozóknak.

A nyugdíjas szövetkezetek létrehozását tavaly kezdeményezte Kósa Lajos és Harrach Péter, azzal a céllal, hogy enyhíteni lehessen a munkaerőhiányon. Azóta már több mint 100 szövetkezet jött létre, mintegy 20 ezer taggal. A kormány szerint több százezer munkavállaló térhet vissza a munkaerőpiacra a közérdekű nyugdíjas-szövetkezetek révén. Akár 800 ezer nyugdíjas is dolgozhat majd így, ez 250-400 milliárd forintot hozhat a konyhára.

Kiemelt kép: 24.hu/Berecz Valter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik