Gazdaság

Megszólalt a Németországban gyártott, gyanúsan olcsó, kínai feliratú tej forgalmazója

Ember Zoltán
Ember Zoltán

újságíró. 2018. 02. 08. 12:45

A forgalmazó szerint éltek egy üzleti lehetőséggel, és semmilyen jogszabályt nem sértettek.
Korábban a témában:

Egy magyar importőr feltűnően olcsó, kínai feliratú, vélhetően silány minőségű, Németországban gyártott tartós tejet hozott forgalomba, amelyet Debrecen térségében árultak. A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács feljelenti a forgalmazót az adóhatóságnál, és a NÉBIH-nél adócsalás, illetve minőségi előírások megsértésének gyanújával – írta a Magyar Nemzet.

A forgalmazó nyilatkozott lapunknak, és elmondta, hogy egyetlen kamionnyi – nagyjából 20 ezer darab – kínai exportra szánt UHT tejet vásároltak a német partnerüktől tavaly júliusban. Hangsúlyozták, minden jogszabályt betartottak, nem csalnak adót, nem sértettek minőségi előírásokat. Ahogy fogalmaztak: sajnálattal tapasztalják, hogy az olcsóbb import tej a magyar termelőket nem a termelésük optimalizácójára, hanem vádaskodásra készteti.

edf
A dobozon jól látszik, hogy a terméket 2017. február 9-én gyártották, a lejárati ideje pedig 2018. február 9. Forrás: olvasónk által beküldött kép

Éltek a lehetőséggel

A forgalmazó a beszerzés hátteréről elmondta: a német gyártó cég tavaly nyáron kereste meg őket azzal, hogy egy kínai piacra gyártott tejkészletüket nem vitte el a kínai vevő, és ezt a készletet olcsóbb áron át tudja adni nekik.

Éltünk a lehetőséggel, és egy kamionnyi 1 literes, 0,1 százalékos UHT tejet megvettünk német partnereinktől. A tejet a magyar törvényi szabályoknak megfelelően magyar címkével elláttuk, és Magyarországon forgalomba hoztuk

– mondta a 24.hu-nak Foltin Csaba, a Foltin-Globe Kft. egyik tulajdonosa.

A német cég évek óta az egyik legfontosabb partnerük, azonban UHT tejet – ezen az egy kamionon kívül – még soha nem importáltak Németországból (bár Csehországból a közelmúltban nagy mennyiségben igen). A németországi UHT tej ára ugyanis jelentősen magasabb az Európai Unió többi országából beszerezhető tej áránál.

A cégvezető érdekes üzleti számokat is megosztott lapunkkal. Azt mondta, a 20 ezer darab tejet nettó 3100 euróért (1 millió forintért) vásárolták a németektől (ez nagyjából 48 forintra jön ki dobozonként), majd több magyarországi vevőnek is értékesítették nettó 99 és 105 forint közötti áron. Úgy tudni, a boltokba a tej 139 forintos áron került.

Feljelentik őket

Istvánfalvi Miklós, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke azt mondta lapunknak, hogy évek óta tartó gyakorlat magyar importőröknél, hogy a hat hónapos szokásos magyar UHT-szavatossági idő lejárta után, megveszik „szemétként” az egyébként megsemmisítésre kerülő, kínai írásjelű tejesdobozokat, és a magyar piacra dobják, nyomott áron.

Szerinte a forgalmazók kijátsszák a magyar és az uniós szabályozás közötti eltéréseket, mivel a hazai szabályok szerint, egy magyar feldolgozó nem tud értékesíteni hat hónap feletti szavatosságú UHT tejet Magyarországon.

Istvánfalvi a konkrét üggyel kapcsolatban megerősítette, hogy szervezetük a NÉBIH-hez, és az adóhatósághoz fordul. Utóbbihoz azért, mert kizártnak tartják, hogy a magyar importőr legálisan ki tudná gazdálkodni olcsó átadási árait a kiskereskedők felé. Ahogy fogalmazott: gyanújuk szerint az importőr vagy nem fizet adót, vagy diszkriminatív árképzést folytat, vagy megsérti az élelmiszerbiztonsági szabályokat.

Foltin Csaba a vonatkozó tej termékszavatosságáról azt mondta, nem tudnak olyan magyar jogszabályról, amely hat hónapos lejárati időt határozna meg egy importőr számára az UHT tejekre. (Erről a kérdésről megkérdeztük a NÉBIH szakvéleményét. Amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.)

A forgalmazó szerint Európában egységes piac van, és az uniós szabályok szerint a gyártó határozza meg a szavatossági időt.

Mivel a termékre a német gyártó 365 napos szavatosságot vállalt, a cégük a beszerzéstől számítva idén február 9-ig forgalmazhatja azt Magyarországon. Hozzátette: utoljára tavaly novemberben adtak el a tejből kiskereskedőknek, és azóta nem.

A hatóságok segítségét várják

A Tej Terméktanács évek óta küzd a nyilvánosságban az árletörő hatású és dömpingárasnak tartott olcsó tej- és tejtermékimport ellen. A tejtermelők a Foltin nagytarcsai telephelye előtt is tüntettek a 2014 nyarán, az általa forgalmazott “tejimitátumok” és dömpingáron beszállított UHT tejek ellen. A magyar piacot leginkább a külföldről behozott ultrapasztőrözött, UHT tej, valamint a félkemény sajtoknál tapasztalható nagy mennyiségű import zavarja a leginkább. Szerintük az import egyrészt azért jön be az országba, mert van némi tejtöbblet Európában, másrészt pedig a magas magyar áfa csábítja az importőröket.

Arra a kérdésre, hogy milyen megoldást javasolna az árletörő hatásúnak tartott olcsó tejimport ellen, Istvánfalvi azt válaszolta lapunknak: az állami hatóságoktól elvárják a „Tej Terméktanács adatszolgáltatási rendszerének” (tejpiaci jelentés) használatát. Azt szeretnék, hogy a NAV és a NÉBIH vesse össze jelentésük adatait az EKÁER adataival, különösen az import esetében. A két rendszerből kinyert adatok valóságtartalmának együttes helyszíni ellenőrzése segíthet, például a bejövő- és kimenő számlák ellenőrzésével, mondta.

Hozzátette: fontos, hogy az élelmiszerbiztonsági szabályok vélelmezett megsértése, illetve adófizetési kötelezettség teljesítésének valószínűsíthető elkerülése miatt tett bejelentéseiket a NAV és a NÉBIH általi soron kívül, ténylegesen vizsgálja ki, illetve az eredmények – indokolt esteben visszatartó hatásuk miatt – hozza nyilvánosságra.

Debrecen, 2017. március 3.
Egy dolgozó az Alföldi Tej Kft. debreceni üzemében 2017. március 3-án. Tizenkétmilliárd forintos beruházással 181 új munkahelyet hoz létre Debrecenben az Alföld Tej Kft., a munkahelyteremtést 120 millió forinttal támogatja a helyi önkormányzat.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Az FM büszke: magyar tejet isznak majd Kínában
Megindulhat a magyar tej és tejtermékek kiszállítása a Kínai Népköztársaságba.
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

HAMBURG, GERMANY - JULY 7:   (RUSSIA OUT)  German Chancellor Angela Merkel (R) and Russian President Vladimir Putin (L) arrive to the plenary session at the G20 Summit on July 7, 2017 in Hamburg, Germany. (Photo by Mikhail Svetlov/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.