Gazdaság

Távozik Rogán bizalmasa az Eximbankból

Viharsebesen váltják egymást a vezetők a Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági minisztériumának felügyelete alá tartozó Eximbank Zrt. élén. Alig egy hónapja jött a hír, hogy meghalt Urbán Zoltán  vezérigazgató egy osztrák sípályán, az átmenetileg a bank vezetésére felkent Puskás András pedig most jelentette be, hogy távozik az állami bankból. Puskás Rogán Antal propagandaminiszter bizalmasa, 2005-től 2014-ig a Belváros-Lipótváros alpolgármestere, egy időben Rogán helyettese volt. 2014 júniusa óta dolgozott az EXIM-ben (Magyar Export-Import Bank Zrt. és Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. intézménypáros), az igazgatóság tagjává választották és  üzleti vezérigazgató-helyettesként ténykedett.

Puskás András munkatársainak szóló elköszönő levelében azt írta, „új kihívásoknak engedve” búcsúzik, az Exim pedig azt közölte a honlapján, hogy a „hazai pénzügyi piac meghatározó kereskedelmi bankjánál” folytatja tovább. Helyére

február elsejétől Szijjártó Dancsó Józsefet nevezte ki az EXIM operációs vezérigazgató-helyettesének és az igazgatóság tagjának.

Dancsó József
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Dancsó közgazdász, korábban a bankszektorban megfordult az OTP-nél, a legfőbb bankvezér, Csányi Sándor elnöki tanácsadója is volt. Ami a politikai karrierjét illeti, 1998-től fideszes országgyűlési képviselő, 2010 és 2014 között Orosháza polgármestereként ténykedett. 2014 februárjában a Magyar Államkincstár elnökévé nevezték, de megbízatása tavaly novemberben megszűnt, Varga Mihály gazdasági miniszter nem őt, hanem Mészáros Józsefet nevezte ki az Országos Nyugdíjbiztostosítási Főigazgatósággal összevont szervezet élére.

Puskás igen eredményesnek ítélte működése 3,5 évét az Eximnél. A már említett elköszönő levélben azt írta például, hogy megérkezése óta a bank hiteleinek állománya több mint duplájára, 840 milliárd forintra nőtt, a bank és a biztosító tevékenysége közel 1000 milliárd forinttal járult hozzá a magyar GDP növekedéséhez. Három éve indult el az “új típusú üzleti aktivitás” a projektfinanszírozás..

„Olyan sikeres ügyek mellé állt oda a bank, mint Magyarország legnagyobb izocukor üzeme, vagy a Budapest Airport szálloda.”

Külön kiemelte tehát azt a 45 milliárd forintos projektet, a Tiszapüspökiben felhúzott gigafeldolgozót, amelybe Mészáros Lőrinc is beszállt és  finanszírozásában több mint 9 milliárd forint erejéig vesz részt az Eximbank.

Kiemelt képünkön Puskás András az Eximbank távozó vezérigazgató-helyettese

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik