Gazdaság

Életbe lép a vasárnapi boltzár, megihlettük a lengyeleket

Maga a híres Szolidaritás szakszervezet kezdeményezte a boltzárat, amit évek alatt, fokozatosan vezetnek be.

Andrzej Duda lengyel elnök aláírta kedden az üzletek vasárnapi nyitvatartását korlátozó törvényt, ami szerint a boltzár március elsejétől minden hónap második és harmadik vasárnapján, 2020-tól pedig bizonyos kivételekkel minden vasárnap kötelező lesz.

A jogszabály aláírásakor a varsói elnöki palotában jelen voltak a legnagyobb lengyel szakszervezet, a Szolidaritás képviselői is. A lengyel államfő beszédében elmondta, a 2016 őszén a Szolidaritás részvételével létrejött kezdeményezés keretében előterjesztett törvénynek nagy a társadalmi támogatottsága,

a tervezetet több mint félmillióan támogatták aláírásukkal.

Az elnök bölcs megoldásnak nevezte, hogy a jogszabály a boltok jelenleg korlátlan vasárnapi nyitvatartását fokozatosan csökkenti. A márciustól érvényes, havi két vasárnapra vonatkozó boltzár után ugyanis 2019 elejétől csak minden hónap utolsó vasárnapján lennének nyitva az üzletek, teljes vasárnapi zárvatartás pedig majd 2020 januárjától lép életbe.

A törvény alól csak a karácsonyt megelőző két vasárnap, a húsvéti ünnepeket megelőző egy vasárnap, valamint január, április, június és augusztus utolsó vasárnapja képez majd kivételt. A kisboltok vasárnap csak akkor tarthatnak nyitva, ha maga a tulajdonos áll a pult mögött.

A boltzár nem vonatkozik a pályaudvarokon, repülőtereken, a vámmentes övezetekben és a benzinkutakon működő boltokra, valamint az olyan kisüzletekre, amilyenek a cukrászdák, a pékségek, a virágboltok, a patikák, az újságárusok és a dohányboltok. Nyitva tarthatnak az élelmiszert forgalmazó nagykereskedelmi raktárak is. A jogszabály nem vonatkozik az internetes boltokra sem.

A törvény értelmében az árusítástilalom megszegése ezertől 100 ezer zlotyig (75 ezer-7,5 millió forint) terjedő bírsággal büntethető.

A Szolidaritás a történelmi, még az 1980-as megalakulásakor megfogalmazott követelményeire, az egyházi tanításra és több nyugat-európai megoldásra is hivatkozva a teljes vasárnapi zárvatartást szorgalmazta, átmeneti időszak nélkül. Piotr Duda, a Szolidaritás elnöke az aláírási ünnepségen kilátásba helyezte, a szakszervezet ezentúl arra törekszik, hogy a vasárnapi munkatilalmat más társadalmi csoportokra is kiterjesszék.

Az ellenzék szerint a változások negatív hatással lehetnek az ország gazdasági helyzetére, csökkentik a foglalkoztatottságot, az üzletek bevételeit. A Rzeczpospolita független jobbközép napilap hétfőn azt írta, a vállalkozók különféle módon próbálják majd kijátszani a törvényben foglaltakat, ehhez kihasználják például az internetes boltok, illetve ezek „bemutatótermeinek” engedélyezett működését. (MTI)

(Kiemelt kép: AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik