Gazdaság

Lehúzatta a rolót az Orangewayszel a GVH

Ne is próbáljon most jegyet foglalni az Orangeways járataira, a versenyszellem sínylődik miattuk a GVH szerint.

Ideiglenes intézkedéssel megtiltotta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a www.orangeways.com honlapon, hogy ott folytassák „a személyszállításra vonatkozó kereskedelmi gyakorlatot”. Emellett kötelezték az Orangeways márkanevet használó cégeket, hogy töröljék a honlapjukról a vonatkozó tartalmakat – közölte a GVH csütörtökön.

A hivatal emellett versenyfelügyeleti eljárást folytat minden ellen, ami Orangeways, mert szerintük feltételezhető, hogy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósítottak meg a busztársaságnál. Az egyik fő gond, hogy nem rendelkeznek a szükséges engedélyekkel. Mivel a fogyasztók az Orangeways.com-on tudnak jegyet foglalni, ezért ezt állították le.

A GVH közleménye fogyasztói panaszokat is említ, ráadásul a versenyt is veszélyezteti az Orangeways gyakorlata. A közlemény lényege szerint „megállapítható, hogy az intézkedés halaszthatatlan, és más módon eredményesen nem biztosítható a fogyasztók további anyagi veszteségeinek elkerülése”. Ha most az ember a honlapra kattint, az be se jön, jegyet se lehet foglalni.

(Kiemelt kép: MTI Fotó/Mészáros János)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik