Belföld

Összetört buszt küldött utasaiért Krakkóba az Orangeways

Balesetet szenvedett járművet küldött utasaiért, majd sorsára hagyta a kifizetett jeggyel remdelkezőket az Orangeways Krakkóban - tudta meg a Népszabadság.

 

A Népszabadság egyik olvasójának beszámolója szerint a Krakkóból Budapestre tartó járat menetrend szerint szombat délután fél háromkor indult volna, a járat azonban nem futott be időben. Mint később kiderült, a késés oka baleset volt, a jármű Szlovákiában a hegyek között karambolozott, erről azonban csak később értesítették az utasokat. Az Orangeways SMS-e a menetrend szerinti indulás után 3 órával érkezett meg, ebben a társaság mentesítő járatot ígért, ennek ellenére este 8-kor az összetört autóbusz érkezett meg az utasokért.

A jármű és a sofőrök is olyan állapotban voltak, hogy az utasok nem vállalkoztak a hat és fél órás útra, inkább rendőrt hívtak. A pályaudvar felügyelője sem akarta engedni, hogy a sérült karosszériájú, berepedt szélvédőjű busz, aminek ráadásul az első ajtaja sem működött, elinduljon Budapestre. A kiérkező rendőrök jegyzőkönyvet vettek fel és nem engedték elindulni a buszt.

Volt, akinek a páyaudbaron kellett éjszakáznia, más a következő reggel Budapestről induló repülőgépét késte le. A panaszosok azóta próbálják elérni az Orangeways-t.

A Népszabadság szerint a cég honlapján található utazási feltételekben tulajdonképpen az áll, hogy nem vállalnak felelősséget a baleset miatt késő vagy kimaradó járatok miatt, ha az nem az ő hibájukból történt. Az “elháríthatatlan” műszaki hibákért sem vállalnak felelősséget, vagyis a hazaút és a szállás megoldása az utas problémája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik