Gazdaság

Meglepő, melyik kerületben éri meg legjobban a lakásbefektetés

Továbbra is igen jól pörög a hazai ingatlanpiac, a tavalyi évhez képest erősebb IV. negyedév várható 2017-ben, a forgalom a válság által különösen sújtott kisebb településeken is megélénkült – írja az MNB és a Duna House számításaira hivatkozva a Portfolio.

A bérleti piacon átlagosnak tekinthető (azaz 50-60 négyzetméter közötti, nem luxus színvonalú, nem panorámás, első emelet feletti) újszerű kétszobás lakásokat átlagosan 123 ezer és 193 ezer forint közötti havi bérleti díjért kínálják a tulajdonosok. Noha a bérleti díjak ott a legmagasabbak, ahol a négyzetméterárak is (utóbbi az I., az V. és a XII. kerület új építésű lakásai esetében egymillió forint felett van ), a lakás vételárát mégsem az itt elhelyezkedő ingatlanok termelik ki a leggyorsabban – derül ki a Cordia Zrt. felméréséből.

A leggyorsabban kifizetődő befektetést néhány külső kerület ígéri, ahol a legalacsonyabbak négyzetméterárak, de már kialakult az érdemi bérleti piac.

A legvonzóbb feltételeket a XIV. kerületben, azaz Zuglóban találjuk, ahol már 4 hónap átlagos bérleti díj fedezi egy átlagos, új építésű lakás egy négyzetméterének az árát – írja a Portfolio. Igaz, a külső kerületekben a befektetés is kockázatosabb, hiszen kevesebb a potenciális bérlő.

kollégium (kollégium, )
Állami kollégiumfejlesztés: jó az irány, de még több kéne
Budapesten már most 22 ezer kollégiumi férőhely hiányzik, és ha a kormány tervei maradéktalanul megvalósulnak, akkor is csak 4700 új férőhely jöhet létre hat év alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik