Gazdaság

Olajos bűnszövetkezetre csapott le a NAV

Több mint egymillió liter olaj folyt át annak a bűnbandának a kezén, akiket az éj leple alatt értek tetten a NAV munkatársai.

A gyanú szerint egy aszódi férfi Lengyelországból vásárolt bázisolajat, amit a papírok szerint Romániába kellett volna szállítani. A fuvarozás egy szlovák kamionnal meg is kezdődött, azonban az elkövetők a szállítmány útját megszakították és Magyarországon, üzemanyagnak eladták. Így több mint négyszázmillió forint értékű olaj került az orgazdákhoz úgy, hogy a kétszázhatvan-millió forintot meghaladó jövedéki adót és áfát sem fizették meg.

A NAV pénzügyi nyomozói és a Bevetési Igazgatóság munkatársai akkor érték tetten az elkövetőket, amikor az inárcsi telepre megérkezett az újabb kamion bázisolaj. A tettenéréskor nemcsak a szállítmány és a sofőr, hanem két orgazda és az olajjal kereskedő férfi fia is jelen volt. Az egyik orgazda furgonjában egy illegális, mobil üzemanyagtöltő-állomást találtak tartályokkal, töltőpisztolyokkal, üzemanyag-számlálóval. A másik orgazda kisteherautójában is hasonló berendezés volt. Az akcióban az elkövetők zsebéből és kocsijából több mint huszonkétezer euró került elő, amit a nyomozók lefoglaltak.

A tettenérés éjszakáján nemcsak a telepet, hanem az elkövetők lakását, tanyáját és egy kamionparkolót is átkutattak a pénzügyi nyomozók. Lefoglalták a tetten ért bázisolaj-szállítmányt, az átfejtéshez használt szivattyúkat, a kamiont, az orgazdák furgonjait, illetve további járműveket, ingatlanokat, bankszámlákat és bizonyítékokat.

A bázisolajjal-kereskedőt, társtettesként közreműködő fiát, és a szlovák sofőrt bűnszövetségben, üzletszerűen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, míg a két orgazdát különösen nagy értékre elkövetett orgazdaság bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként és őrizetbe vették őket.  A házkutatás és a gyanúsítotti kihallgatás az orgazdáktól vásárló személyekkel szemben is folytatódott. A büntetőeljárás mellett jövedéki eljárás is indult.

Ez a bűncselekmény akár tíz év szabadságvesztéssel is büntethető.

Kiemelt kép: MTI / MTVA / Róka László

Ajánlott videó

Olvasói sztorik