A Magyar Nemzetnek Csaba László azt mondta, a magyar gazdaság – az olaszhoz, portugálhoz hasonlóan – beleragadhat a közepes fejlettség csapdájába.
Nincs szó államcsődről, továbbra is lesz áru az üzletekben, pénz az automatákban, de elmaradunk a fejlődési lehetőségeinktől, a versenytársak pedig sorra hagynak le bennünket. Baj, hogy csak eseti tényezők viszik a gazdaságot, és egy kamatemelési hullám beindulásakor gondban leszünk. Korszerűtlen a tőkeállomány, képzetlen a munkaerő, alig van innováció, és a forrásnak sem állunk bővében, magas a bankrendszer működési költsége.
Románia lassan utoléri hazánkat, a régió többi állama már lehagyott minket, a növekvő német gazdaságtól távolodunk. Szerkezeti reformok, kisebb állam, kevesebb állami cég kellene.
Több pénzt kell hagyni a vállalkozásoknál, az ötven százalék fölötti állami újraelosztást legalább negyvenre csökkenteni. Föllépni a korrupció ellen, átláthatóbbá és hatékonyabbá tenni az intézményrendszert, kiszámíthatóvá a kormányzást. Költeni olyan ágazatokra, amelyek nem hajtanak közvetlenül politikai hasznot.
Sokkal több pénz kellene az oktatás egészére a közoktatástól a felsőoktatásig. A közgazdász, akadémikus szerint ötletszerű a gazdaságpolitika, az uniós támogatások az agráriumba, az ipar fejlesztésére mennek, miközben a világ a robotika, a digitalizáció felé halad.
Kisebb vállalkozások fejlődését kellene támogatni a nagy cégek helyett. A jelenlegi gazdaságpolitika száz évvel ezelőtt lett volna korszerű.
A 2010 utáni magyar kormány gazdaságpolitikáját induláskor a rögtönzés jellemezte, de 2013 óta már stratégiai irányvonallá vált a laza fiskális és monetáris politika, az eszközválasztás szabadságával egyetemben, és a jelek szerint nem akarjuk teljesíteni az euró használatához szükséges feltételeket.
Szerinte nem alacsony bérekkel kell versenyezni, hanem a tudásiparba kell befektetni, mert a versenyképesség másképp nem növelhető.
Nem atomerőműre, vasútra, mezőgazdaságra, hanem a negyedik ipari forradalom területeibe, innovációra kell költeni, és oktatásra. Akkor, az értékláncon följebb kapaszkodva, nőhetnek a bérek. A kivándorlás miatti kényszerű béremelés a hatékonyság növelésére ösztönzi a gazdaságot.
Ugyanakkor a kormány inkább akadályozza mindezt, a tőkeigényes fejlesztéseket támogatja a tudásigényes fejlesztések ellenében.
Csaba László óvna a Budapest–Belgrád-vasútvonalhoz hasonló nagy állami beruházásoktól,
mert a tervezéstől a működtetésig legalább nyolc-tíz olyan stádium van, ahol a közpénz el tud áramlani. Sokkal inkább a gazdaság működéséhez szükséges feltételeket kellene megteremtenie az államnak, ami mostanáig nem sikerült. Ez a beruházás jó példája az önkényes fejlesztéseknek, nem véletlen, hogy már uniós vizsgálat is indult az ügyben.
Az ellenzéki pártoknál a professzor csak gazdaságiprogram-kezdeményeket lát, míg a kormányé a harminc évvel ezelőttire emlékezteti, amit 1987–1988-ban az ötéves tervekhez kapcsolódva Marjai elvtárs (Marjai József a Minisztertanács elnökhelyettese, kereskedelmi miniszter) és az MNB irányított. Most a gazdaságpolitikai modell unortodoxia néven a rögtönzésekre épít, a kormány az újraelosztást tartja elsődlegesnek, az nagyon rövid távú és főleg a választásra koncentrál.
