Gazdaság

15 milliárdot fizet az állam a kínaiaknak

Egy tőkealaphoz csatlakozik Magyarország, amit Kína direkt a térségünknek alkotott meg. Várják a magánszférát is.

Magyarország csatlakozik a legnagyobb kínai bank által létrehozott SINO-CEE Fund elnevezésű tőkebefektetési alaphoz 50 millió eurós (mintegy 15,6 milliárd forint) befizetéssel – határozott a kabinet.

A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányhatározat szerint további 50 millió eurós további befizetést is terveznek a csatlakozás tapasztalatai alapján, erről a külgazdasági és külügyminiszter tehet majd javaslatot az Eximbank Zrt. útján, a nemzetgazdasági miniszter bevonásával.

A határozat kitér arra is, hogy a csatlakozás úgy történjen, hogy a későbbi befektetésekben lehetőség esetén magánpiaci szereplők is részt vehessenek. A csatlakozási tárgyalásokkal az Eximbankot bízták meg.

A Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank a közép- és kelet-európai befektetések támogatására 2016-ban hozta létre a 10 milliárd euró összegű SINO-CEE Fund nevű befektetési alapot, amit a bank által erre a célra alapított Sino-CEE Financial Holdings Ltd. kezel.

Az alap létrehozását a 2016 novemberi rigai Kína-Közép-Kelet-Európa csúcson jelentették be. Akkor közölték, hogy az alap 50 milliárd eurót tervez bevonni projektekre többek között az infrastrukturális szektorban, valamint high-tech termékek és más fogyasztói javak gyártására.

Az alap állami finanszírozással, de piaci alapon működik. Közép- és Kelet-Európa az Új Kínai Selyemút gazdasági program célterületei közé tartozik.

(MTI; A kiemelt képen Hszi Csinping kínai elnök látható. Fotó: MTI/AP/Ng Han-kuan)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik