Gazdaság

Bezuhantak Mészáros papírjai a tőzsdén

A jó néhány napja tartó friss felfelé menet után – a jelek szerint – mára besokalltak a befektetők, s masszívan elkezdték adni a három Mészáros Lőrinchez köthető vállalatok részvényeit a Budapesti Értéktőzsdén. Így a nap elején még a tegnapi záróértékükhöz képest 15 százalékkal magasabban, a felső limiten járó részvények árfolyama hatalmasat zuhant – írta a Napi.hu.

A részvények árfolyama így alakult:

  • A korábban 1169 forintig emelkedő Appeninn árfolyama dél körül 889 forinton járt, de megnézte 869 forinton az első limitet is. Ez most 13,7 százalékos mínuszt jelent a hétfői záróértékhez képest, a forgalom is kiemelkedően magas, délig meghaladta a 2,4 milliárd forintot.
  • A Konzum-részvény 3300 forinton érte el délelőtti maximumát, innen zuhant 2802 forintig az árfolyama, ahonnan 2840 forintra pattant vissza. A kereskedés itt is igen élénk, 2,27 milliárd forint értékben cseréltek délig gazdát a részvények.
  • Az Opus a délelőtt folyamán 805 forintig emelkedő részvényei 595 forintig zuhantak, majd innen próbáltak talpra állni, dél után néhány perccel 614 forinton járt árfolyamuk. Ez 12,8 százalékkal alacsonyabb a hétfői záróárnál, a forgalom 3,4 milliárd forint volt délig.

Kiemelt kép: MTI, Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik