Az Egészséges Budapest program keretében 30 milliárd forintot költenének arra, hogy felújítsák a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházat. Kucsák László fideszes országgyűlési képviselő erről csütörtökön beszélt a kórházban tartott sajtótájékoztatóján. Elmondta, hogy a 30 milliárd forintból 3 milliárd áll idén rendelkezésre, ebből a pénzből: 1,3 milliárd forintból a diagnosztikai és terápiás eszközparkot, valamint az informatikai hátteret fejlesztik, további 1,6 milliárdból pedig egy új, a sürgősségi ellátást is magában foglaló szakrendelői tömb épül a Köves utcai telephelyen. 2017 – 2018-ban pedig uniós forrás felhasználásával 1,7 milliárdból történtek energetikai fejlesztések is.
A hosszú távú tervek között szerepel, hogy az új épület elkészülte után a régi épületek elektromos hálózatának és gépészetének felújítása kezdődhet el, valamint megújul a konyhaépület és egy új mosodát is felépítenének. Ezeken felül bölcsőde és óvoda kialakítását is tervezik. A csepeli telephelyen mozgásszervi-rehabilitációs részleget hoznak létre és kialakítanak egy húszágyas hospice osztályt is. A tervek között szerepel egy új MR-készülék beszerzése, továbbá a műtéti ellátást segítő eszközpark is megújul majd.
Az Egészséges Budapest program keretében három centrumkórház jön majd létre, 25 kórházat tudnak fejleszteni, és 2025-re megépül az új dél-budai centrumkórház is, ezen kívül hét szakrendelő fejlesztése szerepel a tervek között.
Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár úgy fogalmazott, hogy lépésváltás történik az egészségügy területén, és míg az előző uniós ciklusban 500 milliárd forint állt rendelkezésre a vidéki kórházak fejlesztésére, addig a következő nyolc évben – saját forrásból – 700 milliárd forintból újul meg Budapest egészségügyi ellátása. Az államtitkár jelezte, hogy eddig 70 milliárd forint elköltéséről született döntés, ennek egy részéből a tervezés elkezdődhet.
Ralovich Zsolt, az intézmény főigazgatója arról beszélt, hogy a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház 1778 ággyal az egyik legnagyobb ellátási területű intézmény, és több szakmában a legmagasabb szintű ellátást nyújtja. A kórház a négy telephelyén 45 ezer fekvőbeteget és egymillió járóbeteget lát el évente. A kórházra eddig kevés fejlesztési forrás jutott, de idén elkészült a nővérszálló energetikai korszerűsítése, és több modern diagnosztikai és műtéti eszközt is be tudtak szerezni.
(MTI)
Kiemelt kép: MTI