Augusztusban 1445 dolgozó volt érintett csoportos leépítésben – ez derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb statisztikájából. Mint az Mfor felfigyelt rá, ez a szám eléggé kiemelkedő, hiszen a júliusinál 12-szer, az egy évvel ezelőttinél pedig 8-szor több érintettet jelent. Sőt tavaly június óta nem is volt ennél nagyobb mértékű leépítés Magyarországon.
Éves szinten pedig már átléptük a 4000 főt, vagyis ennél többen voltak, akiket csoportos létszámleépítéssel tettek lapátra.
A statisztika szerint:
- Fejér megyében 678,
Pest megyében 680,
Budapesten pedig 87 dolgozótól váltak meg a cégek egyszerre.
Az ágazati bontásból pedig az derül ki, hogy a leépítések leginkább a gyógyszergyártást, a textília gyártást és a jogi, számviteli adószakértői tevékenységeket érintették.
Augusztusban a statisztika szerint 269 ezer álláskereső volt, ami éves és havi bázison is csökkenés. Ezen belül látványosan
Aminél kevesebbre eddig még egyszer nem volt példa 2004 óta. És nem olyan régen mér 350 ezer fős volt a szakképzetlen álláskeresők tábora.