Gazdaság

Újabb, 40 milliárdos falatba haraphat bele Mészáros Lőrinc családja

Meszaros-Lorinc(430x286)(1).jpg (mészáros lőrinc, )
Meszaros-Lorinc(430x286)(1).jpg (mészáros lőrinc, )

Úgy fest, csupán múló rosszullétet okoztak az uniós ellenőrök Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesternek. Orbán Viktor jó barátjának cége is részesedik ugyanis – néhány más, udvari beszállítónak számító vagy nagypályás multikként ismert vállalat mellett – abból a gigaközbeszerzésből, amelyiknél komoly gondokra bukkantak az Európai Bizottság auditorai, és az előzetes észrevételek alapján a 420 milliárdos támogatásból visszaszedhetnek 40 milliárd forint körüli összeget.

A fejfájás elmúlásáról a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. gondoskodik: talán csak véletlen egybeesés, de az MNV 40 milliárd forintnyi munkára szerződött nemrég három céggel, köztük az egyik Mészáros Lőrinc gyerekeié.

Ráadásul ugyanazt a technikát, a keretszerződést alkalmazta az állami vagyonkezelő, mint amelyiket az uniós ellenőrök rosszallását kiváltó gigaközbeszerzésnél már elsütött a magyar fél.

Az MNV nem árulta el a pályázat kiírásánál, hogy pontosan hol és mit kell csinálni, csak jelezte általánosságban, hogy milyen munkákra keres vállalkozót. (Így köt keretszerződést.) A pályázónak általában műemléki védelem alatt álló ingatlanok felújítását, átalakítását, homlokzat- és tetőszigetelését, nyílászárócserét, hő- és vízszigetelését, villanyszerelési munkákat, napelemrendszer kiépítését, restaurátori munkákat, parkolóház építését kell elvégezni.

Úgy persze elég nagy bátorság kell, hogy nem tudja az ember, mennyi ingatlanon kell és mit csinálnia, az ország mely pontján, mert így azt sem tudja a cég, hogy van-e neki erre elegendő kapacitása, belefér-e a többi elvállalt munkája mellé vagy sem. Mészáros Lőrinc és családja azonban, úgy fest, nem ijedős, így félig látatlanban is indultak a pályázaton – és persze nyertek is.

Mészáros három gyereke (Beatrix, Ágnes és az ifjabb Lőrinc) a tulajdonosai a Fejér-B.Á.L. nevű cégnek, ez a vállalat a zsíros pályázaton kihirdetett nyertesek egyike.

A Fejér-B.Á.L. összeállt Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak a volt cégével, a többek között a Várkert Bazár felújítását is elvállaló West Hungária Bau Kft.-vel. A másik nyertes az állami megbízásokkal (a Népstadion bontása, az MTK és a ZTE stadionjának építése, a jegybanki alapítványok cége által építtetet  kecskeméti egyetem) az elmúlt években jól ellátott ZÁÉV Zrt. A harmadik pedig egy konzorcium lett: a Penta Industry Kft., a Nyírépszer Hungária Kft. és a Zeron Zrt. triója.

Trafikoknál és földbérleteknél bevált trükköt vetettek be itt is?

Ráadásul ezekkel a cégekkel június 20-án már meg is kötötte a keretszerződést az állami vagyonkezelő, bő egy héttel az előtt, hogy a közbeszerzési értesítőn keresztül a nyilvánosság tudomást szerzett volna arról, hogy egyáltalán kik a nyertesek – derül ki azokból a dokumentumokból, amelyekből Hadházy Ákos, az LMP társelnöke dolgozott csütürtöki korrupcióinfós sajtótájékoztatóján. A vagyonkezelő pedig május 22-én eldöntötte, kiket bíz meg, de ezt csak bő egy hónappal később tette közzé a közbeszerzési értesítőben.

A nyílt versenyt egyébként egy rendkívül primitív, de a trafikoknál és a földbérleteknél már „bevált” módszerrel tették esélytelenné – emelte ki Hadházy. Az értesítő és a szerződés is utal arra, hogy az értékelésnél csak fele részben számít az ár, fele részben pedig a mintafeladat (megvalósíthatósági terv) kidolgozottsága.

Ez ugyanaz a trükk, mint amit a trafikpályázatok „értékelésénél” végeztek: ott az „üzleti tervek kidolgozottságára” lehetett adni a pontokat.

Majd a konkrét épületek felújításánál újra pályázatot ír ki a vagyonkezelő (szaknyelven újranyitja a versenyt), de már csak ez a három nyertes pályázó versenghet egymással, másnak nem eshet le megbízás.

A szerződésnek van még egy különösen érdekes pontja, a késedelmi kötbér.  Ez ugyanis a szerződés szerint „naponta a teljes összeg 0,2 százaléka lehet, de összesen maximum 50 napig kérhető el”.

Ha tehát Mészárosék, egyéb teendőik miatt, esetleg egy-két évet csúsznak, akkor is csak az összeg maximum 10 százaléka követelhető tőlük késedelmi kötbérként

– hívta fel a figyelmet Hadházy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik