Gazdaság

260 munkahelyet hozott létre Miskolcon a Bosch

Az új regionális szolgáltató központhoz 358 millió forint kormányzati támogatást kaptak.

Európa legnagyobb kéziszerszám-gyára és a Bosch vállalatcsoport legnagyobb egysége jött létre Miskolcon – jelentette ki Szijjártó Péter keddi sajtótájékoztatóján. 1,6 milliárd forintból regionális szolgáltató központtal egészült ki a Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft., a beruházáshoz a kormány 358 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott.

A cég és a kormány megállapodása értelmében a Bosch Miskolcon 205 munkahelyet hoz létre – mondta Szijjártó Péter, aki arról is beszélt, hogy „a magyar gazdaság és a modern német gyáripar összefonódása egyértelmű”. Kitért arra is, hogy a Bosch K+F stratégiájában központi szerepet szán Magyarországnak, tavaly 47 milliárd forintot költöttek itthon kutatásra és fejlesztésre, és 19 oktatási intézménnyel működnek együtt.

Mára a Bosch Magyarországon a legtöbb embert foglalkoztató külföldi termelő vállalattá vált, foglalkoztatottainak száma elérte a 14 200-at – közölte Szijjártó.

A Robert Bosch Power Tool Kft. ügyvezető igazgatója, Fükő László elmondta, a regionális szolgáltató központ tavaly ősszel kezdte meg működését, a Miskolcon és más telephelyeken gyártott termékek szortírozásával és kiszállításával, valamint akkumulátorok és csomagoló anyagok beszerzésével és tárolásával foglalkozik. A cég az állami támogatást a bérköltségek egy részének finanszírozására fordítja.

Az igazgató azt is elmondta: az előzetes tervekben szereplő 205 helyett 260 embert tudott alkalmazni a cég. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik