Gazdaság

Menekülnek a lakosok Velencéből, tönkreteszik a várost a turisták

velence (Array)
velence (Array)
Egy túlzsúfolt múzeummá vált az olasz város, a helyiek tízezrével menekülnek innen. Szükség lenne egy szelídebb turizmusra.

Súlyos lakhatási válság alakult ki Velencében a Guardian cikke szerint. Nem az a fő probléma, hogy túl sok az airbnb ingatlan vagy rossz a lakásállomány, hanem hogy a mértéktelenül sok turista miatt élhetetlen lett a város, amit régebben írók, festők, művészek kerestek fel. Ma meg a nyakukon a tömegturizmus.

A helyzet annyira súlyos, hogy míg a viláhháború után Velencét 175 ezren lakták, mára 55 ezren maradtak.

Épp emiatt a hó elején 2000 velencei kezdett tüntetni a turizmus ellen. A lakosok ugyanis az alapvető szolgáltatásokat is nehézkesen tudják igénybe venni az idegenek sűrű tömegétől. Ahogy Carlo Beltrame, a tüntetés egyik szervezője fogalmazott:

Évente kb. 2000 ember megy el. Ha ezen az úton megyünk tovább, néhány éven belül Velencét csak turisták fogják lakni. Ez egy társadalmi, antropológiai és történelmi katasztrófa lenne.

Persze még akadnak a lagúnába épült városnak a turizmus által meg nem fertőzött fertályai, de egyre kevesebb. Itt még az utcán játszanak a gyerekek, elegánsan öltözött olaszok sietnek a boltba, vagy épp ülnek a házuk előtt. A fent említett turisztikai célú lakáskiadás is jelen van azért, egyre nehezebb emiatt albérletet találni.

A legtöbbeknek a Giudecca csatornán végigpöfögő óriási üdülőhajókkal van dolguk, amik ontják a légszennyezést és turisták ezreit ömlesztik a városra. Ellenben a helyi kikötő vezetője szerint az évi 28 millió turistából csak 1,5 millió érkezik hajón, ők átlagban 65 évesek, fejenként 120-160 eurót költenek, évi szinten 250 millió euróval gazdagítva a várost.

A polgármester tervét úgy tűnik, mindenki elfogadja: e szerint a hajók hamarosan másfél órás kerülővel, más irányból közelítik meg a várost, így nem rongyolnak bele a látképbe. A hajók így egy iparibb jellegű kikötőbe futnának be, aminek a turisztikai szakemberek nem örülnek.

A város régóta ki van hegyezve az idegenforgalomra, van karneválja, filmfesztiválja, művészeti biennáléja, ezek eurómilliókat hoznak a konyhára évente, valamint munkahelyek ezreit teremtik. Bár már az olaszok se a régiek, egy helyi szerint Miami Beachhez hasonlít a város, már a velenceiek is inkább motorcsónakokkal járnak és gyorskaját tömnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik