Gazdaság

Szijjártó a rohamosan gyarapodó üzbég piacra hívta fel a magyar cégek figyelmét

A magyar cégeknek nagy exportlehetőségeik vannak az ázsiai viszonylatban is irigylendő gazdasági növekedést produkáló üzbég gazdaságban, mégpedig az élelmiszeripar és az állattartási technológiák, a gyógyszeripar és a vízgazdálkodási technológiák területén – mondta Szijjártó Péter külügyminiszter telefonon az MTI-nek nyilatkozva taskenti tárgyalásai után.

Üzbegisztán gazdasága tavaly 7,8 százalékos növekedést produkált, és idei növekedése is 6 százalékos lesz előreláthatólag. Ezzel párhuzamosan az ország nagy lépésekben nyitni akar a külföld felé, liberalizálják a gazdaságot, konvertibilissé akarják tenni a nemzeti fizetőeszközt – éppen mostanában fogadják el az ehhez szükséges törvényeket -, és belefogtak egy ötéves gazdaságfejlesztési terv végrehajtásába – tette hozzá a miniszter.

Ezekből nagy lehetőségek származnak az európai, ezen belül a magyar befektetők és exportőrök számára. Annak érdekében, hogy a magyar cégek meg tudjanak jelenni az üzbég piacon, ma megnyitottuk nagykövetségünket Taskentben, hiszen személyes jelenlét nélkül itt nem lehet sikert elérni – jelentette ki Szijjártó Péter.

Magyarország a 11. EU-tagország, amelynek van nagykövetsége itt, a többi három visegrádi országnak már korábban is volt, mert felismerték a régióban rejlő lehetőségeket – jegyezte meg.

Szijjártó Péter az Abdulla Aripov miniszterelnökkel és az illetékes miniszterekkel folytatott tárgyalásain megállapodott abban, hogy Üzbegisztán szükségleteinek és a magyar technológiák fejlettségének megfelelően Taskent három területen nyit lehetőséget a magyar vállalatok számára.

A lehetőségek

Miután Üzbegisztán nagy arányban importálja az élelmiszert, Magyarországnak lehetősége van a szarvasmarhaexporton túl a szarvasmarha és a baromfi tartása technológiájának kivitelére is – mondta a miniszter.

Másodsorban, mivel a Richter meghatározó szereplője az üzbég gyógyszerpiacnak – már több mint százféle gyógyszert regisztrált, ráadásul több mint 30 üzbég tudományos klinikai kísérletnek is részese -, ezért az üzbég kormány szívesen látja a cég további terjeszkedését az országban.

Harmadrészt Közép-Ázsiában a vízkészlet szűkössége miatt az egyes országok vízfelhasználása a közös tavakból, folyókból nemcsak politikai konfliktusokhoz vezet, hanem biztonsági kockázatot is rejt magában. Ezért a magyar vízgazdálkodási technológiák – a szennyvíztisztítás, a vízveszteség-csökkentés, az öntözés – jelentősen hozzá tudnak járulni Üzbegisztán gazdaságának stabilizálásához.

89 százalékkal nyert a választáson az új üzbég elnök
Elődje 25 évig vezette a szovjet utódállamot, míg meg nem halt.

Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy Magyarország 30 üzbég diáknak ajánl fel ösztöndíjat a magyar egyetemeken. Az erről szóló megállapodást most véglegesítették, és aláírni New Yorkban az ENSZ Közgyűlésének időszaka alatt fogják.

A miniszter közép-ázsiai körúton jár. Látogatásának legfőbb célja kellőképpen felkészíteni Magyarországot a visegrádi csoport (V4) következő, július 1-jén kezdődő soros elnöki tisztére. A magyar elnökség legfontosabb feladata ugyanis az lesz, hogy a V4-ek jelentős mértékben fejlesszék a Közép-Európa és Közép-Ázsia közötti együttműködést.

Hétfőn történt:

Szijjártó focimezt cserélt a kazah külügyminiszterrel
Főleg az olajiparban, a mezőgazdaságban és a vízgazdálkodásban fejlesztik a magyar-kazah együttműködést.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közzétett képen Abdullah Aripov üzbég miniszterelnök (b) fogadja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert Taskentben 2017. június 27-én.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik