Gazdaság

Megszólalt a Posta: nem minden csekkbefizetésnél kérik el az adatokat

Óriási port kavarta hétfőn, hogy a pénzmosás elleni törvényre hivatkozva csekkbefizetésnél több ügyféltől is elkérték a Postán a lakcím kártyát illetve a személyi igazolványt.

A 24.hu még tegnap megkereste a Magyar Postát, majd ma telefonon is érdeklődtünk náluk a mindenkit váratlanul ért változásokkal kapcsolatban. Kedden délelőtt azt közölték, hogy belső egyeztetések miatt még nem tudnak válaszolni a kérdéseinkre.

Egy postai dolgozó azt javasolta, érdeklődjünk az ügyfélszolgálaton, hisz ott a mindenkori jogszabályoknak megfelelő tájékoztatást kapunk majd. Ez jó ötletnek is tűnt, de az ügyfélszolgálaton nem is hallottak még a törvényről.

Végül, egy nappal a törvény életbe lépése után sikerült a Magyar Postának sikerült összeszednie minden fontos információt, és közleményt adtak ki az ügyben.

Kisebb változást hozott csak a június 26-tól hatályba lépő Európai Uniós rendelet a csekkek befizetésénél a postákon, de a leggyakoribb csekkfajtákat, például a közüzemi és hatósági csekkeket ez a változás nem érinti

– írták.

Kiemelték, hogy továbbra sincs semmilyen adatrögzítési kötelezettség azoknál a csekkeknél, amelyek M jelzésűek, ezek adó, pénzbírság, illetékek befizetésére használt, általában hatósági csekkek. Változás van viszont az FM jelzésű csekkeknél, ilyenek a közüzemi fehércsekkek és a sárgacsekkek. Ezeknél, ha van FM jelzés (minden fehércsekk ilyen), akkor 300 ezer forint összeghatárig nincs szükség személyazonosításra, de 300 ezer forint felett már igen.

A személyazonosság igazolása csak akkor szükséges, ha nincs FM jelzés a csekken, ez sárgacsekkeknél előfordulhat (általában egyéb, nem közüzemi befizetések esetén).A postai eljárást érintő változás hátterét jelentő szabályozás kötelezi a fizetési szolgáltatókat a személyi adatok ellenőrzésére azonnali hatállyal, minden tagállamban 2017. június 26-tól, emellett a pénzmosás elleni 2017. évi LIII. törvény is előírja ezt a kötelezettséget. Ezeknek tett eleget a Magyar Posta.

Tehát azokban az esetekben, ahol a csekkek kibocsátója M (mentes) vagy FM (feltételes mentes) betűjeles jelölést  tett az utalványokra, nincs szükség azonosításra továbbra sem. Ha a csekk egyik jelzéssel sem rendelkezik, akkor összeghatártól függetlenül szükséges a személyazonosság ellenőrzése, személyi igazolványt és lakcímkártyát kell felmutatni. Ezek jellemzően azok a csekkek, amelyeket régen rózsaszínű csekként ismertek, azaz a belföldi postautalványok.

A Magyar Posta a honlapján hirdetményben tette közzé ezt a változást június 21-én, ezt követően pedig a hatályba lépés napján a postákon is a hirdetmények közé.

(kiemelt kép: MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik