Gazdaság

Kiírták a tendert Lázár tramtrainjére

Kiírták a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő traimtrain vasútvonal kiépítéséről szóló tendert. Az ajánlattevők augusztus elejéig jelentkezhetnek a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő kiírására – tudatta a HírTV.

A beruházással kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök májusban azt mondta Hódmezővásárhelyen, hogy a vonalat meg kell hosszabbítani Szabadkáig, a kiírás azonban csak a két város közötti szakaszra vonatkozik.

Húszmilliárdos felújításon áll vagy bukik a tramtrain
A Szeged és Hódmezővásárhely közti sínekhez legalább ötven éve nem nyúltak, azon legfeljebb döcögni tudna a villamosvasút.

A nyertes feladata lesz egyebek mellett a Szeged-Rókus és a hódmezővásárhelyi népkerti állomás közötti vasúti pálya átépítése, és a kijelölt szakaszokon második vágánnyal bővítése. Vásárhelyen korszerűsítik a népkerti megálló vágányait, az algyői állomás vágányait részben újítják fel, és utóbbi helyen P+R parkolót alakítanak ki. Mindkét állomáson akadálymentes peronokat építenek.

A kiírás szerint kicserélik a biztosítóberendezéseket, az állomásokon új világítást és kábelhálózatot alakítanak ki, valamint korszerű utastájékoztató rendszert.

Tervezési szakaszba lépett a Szeged és Hódmezővásárhely közti villamosvasút
Magyarországon még nincs ilyen közlekedési eszköz, a jogszabályok változtatására is szükség lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik