Gazdaság

Új felszámolót kapott a kormány kiemelt partnerévé avanzsált Palóc

Új felszámolót jelöltek ki a salgótarjáni székhelyű Palóc Nagykereskedelmi Kft.-hez, mert a kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette az adóst – erről szóló végzését a Cégközlöny honlapján tette közzé a Balassagyarmati Törvényszék. A Palóc Nagykereskedelmi Kft. Nógrád megye legnagyobb foglalkoztatója volt.
Az új felszámoló a budapesti Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft., a felszámolóbiztos Vályi Attila.

Mint írják, a kormány 154/2017. számú rendeletében stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette a salgótarjáni társaságot, ezért a csődtörvény vonatkozó szakaszát alkalmazni kell az eljárás során.
Az állami felszámolóhoz bejelenthető hitelezői igénybejelentés jogvesztő határideje az eredeti kezdő időponttól számított 120 nap. (A Palóc Nagykereskedelmi Kft. felszámolási eljárása május 4-én kezdődött meg.)

Hiába bukott óriásit a CBA partnere, a kormány kiemelt partnere lett
Az elmaradt béreket közpénzből, az állami bérgarancia-alapból fizethetik ki, ez fejenként átlagosan több mint bruttó egymillió forintot jelent.

A végzés rögzíti azt is, hogy az új felszámoló, az adós és a hitelezők kötelesek elektronikusan kapcsolatot tartani a bírósággal, ennek hiányában a beadványukban foglalt minden nyilatkozatuk hatálytalan.

A Palóc Nagykereskedelmi Kft.-nél 2016. szeptember 23-án rendelték el a csődeljárást. A cég a csődeljárás előtt Nógrád megye legnagyobb munkáltatója volt, 1300 embert alkalmazott. A CBA korábbi franchise partnereként és regionális központjaként 86 boltot üzemeltetett a térségben, de a CBA Kereskedelmi Kft. tavaly szeptember közepén kizárta a hálózatából.

A Balassagyarmati Törvényszék az idén április 4-én megszüntette a salgótarjáni Palóc Nagykereskedelmi Kft. kérelmére elrendelt csődeljárást, mivel az adós és a hitelezők között nem jött létre egyezség.

Elkezdik végre kifizetni az elmaradt béreket

Tamási Ildikó, a Nógrád Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának vezetője a múlt héten arról tájékoztatta az MTI-t, hogy megkezdik a felszámolás alatt álló cég dolgozóinak kifizetését. Az elmaradt bérek rendezéseként első körben több mint 121 millió forintot fizetnek ki 359 munkavállalónak a bérgarancia alapból, a törvény szerint a nettó járandóságot közvetlenül a munkavállalók kapják.

Az összeget, amely az elmaradt bértartozás első része, az előző felszámoló, a budapesti székhelyű Green Adviser Kft. igényelte. Tamási Ildikó arról is tájékoztatott, hogy a felmondások lebonyolítása, a végkielégítések számfejtése után, újabb igénylést követően, a kormányhivatalnak ismét lesz lehetősége támogatást nyújtani a bérgarancia alapból.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik